„Ahogy már régön is szerettük, vagy ahogyan most szeretjük!” (videó)

A hétvégén rendezték meg  a Vásárhelyi Ízök Fesztiválját a városban.

Többek között fény derült arra is a sétálóutcán,  hogy mitől számítanak vásárhelyinek a kiállított finomságok, a kirakodóvásár mellett pedig a jó hangulatot koncertek biztosították.

A rendezvény alapját a  hódmezővásárhelyi és környéki sütés, főzés hagyományainak felkutatása és a mai igényekhez igazodó alkalmazása képezték, illetve olyan, akár új ételek megismerése, melyek gyökere a vásárhelyi régióra jellemzőek.

A főzőverseny mottója a következő volt: „Ahogy már régön is szerettük, vagy ahogyan most szeretjük!”

Így telt az Ízök Fesztiválja Hódmezővásárhelyen

Vasárnap az Ízök Fesztiváljának adott otthont a vásárhelyi sétálótuca. Videó következik.

Közzétette: Promenad – 2018. október 8., hétfő