Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval 6

Az hitte, hogy csak az Emlékpontban idézhetők fel a szocializmus emlékei? Téved! Majd 30 évvel a rendszerváltás, a szobor- és emléktábla eltávolítások, utcanév átkeresztelések után is szabadtéri múzeumként működik Vásárhely. Leginkább a Kádár-korszak tárgyi emlékivel.

Elég egy kiadósabb séta a városban és az idősebbek nosztalgiázva vagy éppen elborzadva idézhetik fel a Kádár-korszakhoz fűződő személyes emlékeiket. Mert mankót, azaz a rendszerváltás előtti kort idéző tárgyi emlékeket bizony bőven találnak. Persze azért szem és helyismeret azért majd mindegyik felfedezéséhez kell. És most nem számítjuk bele az 1965-ben a Kossuth téren felállított, és annak idején óriási országos vitát kiváltó Szántó Kovács János-szobrot, vagy a városháza árkádja alatt lévő Szántó Kovács János domborművet.

Akkor jöjjön, sétáljon egyet velünk.

A legérdekesebb mindjárt a Malom utcai Ságvári dombormű. A világháború illegális kommunista mártírja, a 32 nevű Ságvári 1944-ben a budakeszi úti Nagy cukrászdában keveredett tűzharcba az őt letartóztatni érkeztek. A korabeli rendőri jelentés így írja le a történteket: „Folyó év július hó 27-én 19 óra 45 perckor a csillaghegyi nyomozó csoportnál szolgálatot teljesítő Cselényi Antal detektív, Kristóf László és Palotás Ferenc csendőrnyomozók, hosszú megfigyelés után, Budapest területén nyomára jutottak dr. Ságvári Endrének, aki már mintegy hét éve földalatti baloldali szervezőmunkát végzett és vezetett. Nyomon követték és a XII. ker. Szép Ilonai villamosvasúti kocsiszín mellett levő Nagy Béla-féle cukrászdában egy állítólagos Szabados nevű kommunista társával figyelés alá vették, majd őket elfogni igyekeztek. Elfogásuk után motozás, illetve bilincselés közben dr. Ságvári Endre, aki izmos férfi, hirtelen dulakodni kezdett és a szomszéd asztalon lévő aktatáskájához kapott, onnét önműködő pisztolyát előrántotta és rögtön tüzelt. Lövéseivel Cselényi Antal detektívet a jobb vállán, Kristóf László csendőrnyomozót a jobb combján súlyosan megsebezte, míg a hatósági közegek segítségére siető Pétervári János rendőrőrmester gépkocsivezetőt haslövéssel életveszélyesen találta.

A lövések leadása után dr. Ságvári Endre a helyiségből kimenekült, de a Palotás Ferenc csendőrnyomozó és a sebesülten utána futó Cselényi Antal detektív lövéseitől eltalálva holtan összeesett. Dr. Ságvári Endre Szabados nevű társát sikerült elfogni.

Kristóf László csendőrnyomozót, 1959-ben halálra ítélték és kivégezték. Majd 2006-ban a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta.

Az emléktáblát halála 10. évfordulóján állította a Városi Békebizottság a Malom utcai ház falán, ahol 1943. március 3. és május 20 között lakott.

Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval

Sokkal régebbi munkásmozgalmi emléket őriz a Teleki utca 23-as számú ház (az egykori Kokron gyár szolgálati lakásának is hely adó ház falán lévő emléktábla. Ez azt örökíti meg, hogy 1959 március 21-én, hogy 40 évvel korábban itt alakult meg tanácsköztársaság városi direktóriuma vésztörvényszéke, s hogy „innen indultak a magyar vöröshadseregbe a munkásosztály és a szegényparasztság fiai a proletár haza védelmére!”

Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval 1

Ezt a táblát egyébként az Emlékpont akkori munkatársai egyszer már letakarták, felhívva a figyelmet arra, hogy már a múzeumban lenne a helye.

Szerény kis tábla őrzi a Hősök terén, hogy a teret magát a hódmezővásárhelyi kertészet, azaz a Hódmezővásárhelyi Kertészeti Vállalat építette 1970-ben.

Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval 5

Nem véletlen, hiszen abban az esztendőben avatták az ország leghíresebb a köznyelvben testtartása miatt csak (sz.rónak nevezett) Lenin-szobrát, mely helyén ma a II. világháborús emlékmű áll. Az idősebbek még emlékezhetnek rá, hogy Szegedre, a tér 1970-es átépítése előtt a mai Andrássy (akkor Lenin, korábban Sztálin) utcán és a Kossuth téren át a Városház utcára kanyarodva a mai Hősök (akkor Lenin) terén keresztül vezetett. Ahol akkor még aszfalt út húzódott és semmiféle lépcsősor nem vezetett le az Ady Endre utcára.

És nem lenne Vásárhely Vásárhely, ha nem maradt volna bőviben vörös csillag közterületen. Bár tiltott önkényuralmi rendszer jelképe, azért a Zrínyi utcai Z-bérházak valamennyi lépcsőházajtaja felett ott áll egy-egy. Úgy ahogy annak idején odakerültek, a mérleggyári munkások számára emelt épületekre.

Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval 6

Lenin egyébként tényleg él, élt és élni fog. Legalábbis Vásárhelyen úgy tűnik. Igaz a rendszerváltáskor, de még a tanácsi időszakban előbb megrongált, majd a helyéről daruval leemelt szobrának csak a másolata ücsörög ez Emlékpont Kaszap utcai homlokzatán, de az utcanévtáblája még mindig megvan. Igaz eldugva, az Andrássy út 2. és 6. szám falán. (A négyes azonban már rég eltűnt.)

Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval 2

És a figyelmes járókelő a Tanácsköztársaság tér két egykori utcanévtábláját is felfedezheti a mai Szabadság téren. S ezekből az is kiderül, hogy bizony 1990 óta rendesen elcsúsztak a házszámozások.

Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval 3

Vásárhelyen ma is él a szocializmus szelleme - szavazóval 4

Máshol is feledékenyek voltak

A szegedi Mars-tér egyik árkádja alatt ma is látható Marx-domborműve. Makón pedig csak néhány éve szállították a múzeumba Ságvári szobrát, Hadik Magda alkotását.

Zavarják-e a vásárhelyi szocialista emlékek?