Ámmer Gergő szobrászművész kapta az Őszi Tárlat fődíját 6

13 év után ismét szobrászművész Ámmer Gergő kapta meg a ma délben nyílt 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját és a Tornyai plakettet.

135 művész több mint 200 alkotása, ebből áll a vasárnap délben az Alföldi Galériában megnyílt 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyaga. Ezen a kiállítás történetében először adtak át életműdíjat, amelyet a korábbi fődíjasok közül az idei tárlaton résztvevők egyikének ítélt oda a zsűri. Fehér László 1976-ban Szentiványi Lajos és Kokas Ignác tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Tehetségét számos kitüntetéssel ismerték el, 1993-ban Munkácsy-, 2000-ben Kossuth-díjat kapott. Az Őszi Tárlatok rendszeres résztvevője, 2009-ben Endre Béla-díjjal, 2010-ben Tornyai-plakettel ismerték el munkáját.

Ámmer Gergő szobrászművész kapta az Őszi Tárlat fődíját 2

Ámmer Gergő szobrászművész

Szentmártoni János József Attila-díjas író, a Magyar Írószövetség elnöke megnyitójában hangsúlyozta: a Vásárhelyi Őszi Tárlat szellemiségét annak idején Tornyai Jánosék alapoztak meg, követői pedig bátran és kitartóan tovább építettek.

A vásárhelyi tárlat indíttatásának fogva a képzőművészetnek azt a szemléletét erősíti, dokumentálja és emeli piedesztálra, mely ez emberi érzéseken és akaraton keresztül a fizikai önátadásig átjárja az ember teljességét – hangsúlyozta szakmai megnyitójában Verebes György Munkácsy-díjas festőművész. A Szolnoki Művésztelep vezetője hozzátette: a tárlat bebizonyítja, hogy egy műtárgynak van egy sugártere, melyet mindeni megérez, aki elhalad előtte, hiszen ekkor egy icipicit mindenki megváltozik.

Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy büszkék vagyunk Vásárhelyen arra, hogy a vidéki Magyarországon talán az egyik, hanem a legrangosabb művészeti seregszemle az Őszi Tárlat. – Bár a gyökerek vásárhelyiek, hiszen Galyasi Miklós múzeumigazgató indította ezt útjára, de az Őszi Tárlat nyitott volt nem csak a vásárhelyi művészek számára, hanem az egész országból jöttek művészek, úgy, ahogy most is.

Ezt követően adták a díjakat. Az idén – 13 év után  – ismét szobrászművész alkotását rangsorolta a zsűri a legmagasabb teljesítménynek, hiszen Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíja és a Tornyai-plakettet Ámmer Gergő szobrászművésznek ítélte oda.

A megnyitón közreműködött Dresch Mihály, Liszt Ferenc-díjas zenész.

Ámmer Gergő szobrászművész kapta az Őszi Tárlat fődíját 5
A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat további díjazott alkotói:

Fehér László festőművész – Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíja

Kaliczka Patrícia festőművész – Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíja

Szabó Tamás festő-, szobrászművész – Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíja

Lőrincz Tamás festőművész – Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíja

Rózsa Luca Sára festőművész  – Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíja

Kotormán Norbert szobrászművész – Magyar Művészeti Akadémia díja

Papageorgiu Andrea festőművész – Emberi Erőforrások Minisztériuma díja

Király György grafikusművész – Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díja

Király Gábor festőművész – Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díja

Székó Gábor szobrászművész – Csongrád Megyei Önkormányzat díja

Bíró Botond festőművész – Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díja

Hézső Ferenc festőművész – Hód-Mezőgazda Zrt. díja

Fekete László szobrászművész – Kincses Pál vállalkozó díja

Kondor Attila festőművész – SV-2010 Kft. díja

MUNKAJUTALOMBAN RÉSZESÜLETK:

Németh László festőművész – Bandula Kisvendéglő munkajutalma

Basa Anikó képzőművész – Hódagro Mezőgazdasági Zrt. munkajutalma

Végh Júlia festőművész – Sárkány sport-, játék-, ajándékbolt munkajutalma

Kotormán Ábel szobrászművész – Simon Sándor vállalkozó munkajutalma

Gresa Márton festőművész – Kurucz D. István festőművész Emlékére díj

KÜLÖNDÍJ:

Király György grafikusművész – Rékassy Csaba-díj

Megnyílt a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat

őszi_tárlat (2)
őszi_tárlat (4)
őszi_tárlat (3)
őszi_tárlat (5)
őszi_tárlat (6)
őszi_tárlat (7)
őszi_tárlat (9)
Ámmer Gergő szobrászművész kapta az Őszi Tárlat fődíját 6
őszi_tárlat (1)
Ámmer Gergő szobrászművész kapta az Őszi Tárlat fődíját 4
őszi_tárlat (10)
Ámmer Gergő szobrászművész kapta az Őszi Tárlat fődíját 1
őszi_tárlat (14)
őszi_tárlat (16)
őszi_tárlat (18)
őszi_tárlat (19)
őszi_tárlat (12)
őszi_tárlat (20)
őszi_tárlat (22)
őszi_tárlat (21)
őszi_tárlat (23)
őszi_tárlat (24)
őszi_tárlat (25)
őszi_tárlat (27)
őszi_tárlat (28)
őszi_tárlat (26)
őszi_tárlat (29)
őszi_tárlat (30)
őszi_tárlat (33)
Ámmer Gergő szobrászművész kapta az Őszi Tárlat fődíját 3
őszi_tárlat (32)
őszi_tárlat (34)
őszi_tárlat (35)
őszi_tárlat (36)
Vasárnap zár a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat
őszi_tárlat (37)