Buli lesz a nyár a strandon!

Egyre több szó esik arról, hogy bezár a strand Hódmezővásárhelyen. A városvezetés szerint ugyanis akkora veszteséggel működik, amit nem tud kigazdálkodni az önkormányzat. Így aztán elképzelhető, hogy a megyei jogú város néhány hónap múlva már fürdővel sem büszkélkedhet. A portálunkhoz eljutott visszajelzések szerint ez még a tévé megszűnésénél is jobban bosszantja az embereket.

Még ebben a hónapban elsötétül a Vásárhelyi Televízió képernyője. A több mint 30 éve működő médium ugyanis nem tudja finanszírozni a további működtetést a város hozzájárulása nélkül, azonban az önkormányzat – anyagi okokra hivatkozva – a tavaly decemberben megszavazott közgyűlési rendelet ellenére nem biztosítja a tévé számára szükséges pénzt.

Ezzel egyébként Hódmezővásárhely lesz az egyedüli megyei jogú város az országban, amelyik nem rendelkezik saját városi televízióval.

A vásárhelyiek mindig élvezik a strandot (fotók) 2

A strand lesz a következő áldozat a költségcsökkentés miatt?

Márki-Zay Péter már többször beszélt arról, hogy a VTV mellett a strand is elég komoly anyagi gondokkal küzd. A polgármester szerint tavaly a fürdő 460 millió forintos veszteséggel működött, azaz az üzemeltető Hódfürdő Kft. tulajdonképpen csődben van.

Erről a város legutóbbi közgyűlésén is tárgyalt a képviselő-testület. Márki-Zay ugyanis egy 1,2 milliárd forintos hitelt szeretett volna felvenni, amiből a strand fejlesztésére több 700 millió forintot fordítottak volna. – Azt szeretnénk elérni, hogy a Hódfürdő éves szinten 100 millió forintos veszteséggel működjön, mert azt még ki tudjuk gazdálkodni, a 460 milliót azonban nem. Ezzel a beruházással néhány éven belül ez elérhető lenne – mondta akkor a politikus.

Varga Jánosné könyvvizsgáló azonban óvva intette a polgármestert: egy ekkora kölcsön igénylésénél pontosabb információkra lenne szükség ahhoz, hogy mi mikorra épül meg, és mikor térülnének meg a fejlesztések. – Hitellel nem lehet a veszteséget helyrehozni, és nem lehet azt működésre fordítani – hívta fel a figyelmet a szakember.

Közgyűlés Vásárhelyen: megkapta az egyház a Petőfi utca 6. szám alatti iskolaépületet 4

A közgyűlés nemet mondott.

A testület ezért nem szavazta meg a pénz felvételét. Hegedűs Zoltán, a Fidesz-frakció vezetője ezt azzal indokolta: ha valóban csődben lenne Vásárhely, mint ahogy azt a polgármester terjeszti, akkor a több mint egymilliárdos kölcsön még jobban bedöntené a várost, ha pedig nincs, akkor arra semmi szükség.

Portálunkat az elmúlt hetekben több olvasónk is megkereste a témával kapcsolatban. A legtöbben annak adtak hangot, remélik, nem jut a tévé sorsára a strand, ami már rengetegszer öregbítette Vásárhely hírnevét.

A vásárhelyiek mindig élvezik a strandot (fotók) 1

A fürdő és a sportuszoda rendszeresen regionális és országos versenyeknek ad otthont, sőt, tavaly előtt itt rendezték az ifjúsági úszó EB-t is. Ezt nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni és semmibe venni – írták szerkesztőségünknek.

Természetesen amint kiderül valami konkrétum a fürdő jövőjéről, arról azonnal beszámolunk olvasóinknak.

Ön szerint be kellene-e zárni a strandot?