Sportos napot tartottak Földeákon 1

Az ovisoktól a nyugdíjasokig, mintegy 600-an húztak sportruházatot Földeákon, hogy részt vehessenek váltó- és egyéni futáson. A településen nagy hagyománya van ennek a sportnak, nincs olyan esztendő, hogy ne rendeznének valamilyen futóversenyt.

Nemcsak földeákiak, hanem makói, apátfalvi, hódmezővásárhelyi és csanádpalotai futók is részt vettek az idei maratoni váltón. Földeákon igen népszerű sport a futás, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy évente akár több versenyt is szerveznek. Molnár János, a helyi sportszervező elárulta: egy kör 640 méter és a futóknak, váltócsapatoknak mintegy 66 templomkört kellett futniuk a Szent László tér körül. A sporttal mintegy 600 embert mozgattak meg, ovisoktól egészen a nyugdíjas korosztályig.

Sportos napot tartottak Földeákon

Miközben sokan az aktív pihenést választották, a Petőfi Sándor utcában többen bográcsoztak – finomságokkal várva a futókat. A csapatok négy kategóriába jelentkezhettek, de sokan marhapörköltet és csirkepaprikást készítettek. A színpadi produkciók sem maradhattak el: a délelőtt során fellépett Varga Viktor – aki maga is futott egy kört a koncertje előtt – és a Kisparty zenekar is.