Baranyi Mária

A Promenad forrásai szerint befejezte vásárhelyi tevékenységét Baranyi Mária. Márki-Zay Péter polgármesteri kabinetirodájának vezetője felmondott, és távozott a városházáról.

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy felmondott Márki-Zay Péter polgármesteri kabinetirodájának vezetője, Baranyi Mária. Úgy tudjuk, a volt kabinetiroda-vezető szerdán dolgozott utoljára a városházán, és – közölték informátoraink – már „ki is csekkolt”.

A hirtelen távozás okairól több mindent hallani a városháza környékén, de közös bennük, hogy úgy tűnik: a Horn Gyula korábbi szocialista miniszterelnök titkárságán titkárságvezetőként, helyettes államtitkárként edződött Baranyi Mária is beállt azok sorába, akik „besokalltak” Márki-Zaytól.

A korábbi kollégái által lelkiismeretes, tapasztalt, profi szakemberként jellemzett hölgy 1994 és 1998 között volt miniszterelnök titkárságának vezetője, 1995-ben a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárává is kinevezték. Azt követően a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletének helyettes vezetőjeként tevékenykedett, majd a Külügyminisztérium diplomáciai szolgálatában folytatta munkáját, 2003 és 2006 között a Müncheni Főkonzulátus vezetői tisztségét töltötte be.

Az egyik verzió szerint Baranyi a vásárhelyi városházán uralkodó, a polgármester vezetési stílusából eredő „szétszórtságot”, „koncepciótlanságot”, „tervszerűtlenséget” elégelte meg. Vannak, akik szerint elsősorban ideológiai nézetkülönbségekre vezethető vissza a szakítás: míg Horn egykori titkárságvezetőjét határozottan baloldali beállítottságú, értékrendű szereplőként jellemzik, addig Márki-Zay ha politikai érdeke úgy kívánja, jobbról balra „gyakorlatilag mindenkivel összefekszik Sneider Tamástól kezdve Hadházy Ákoson, Jávor Benedeken át Botka Lászlóig és Bokros Lajosig”.

Emlékezetes, Baranyi Mária még március végén kezdte meg munkáját Márki-Zay Péter mellett mint a polgármesteri kabinetiroda vezetője, szervezője. Tulajdonképpen az ő feladata volt, hogy kialakítsa a kabinetiroda szervezetét, és felállítsa annak rendszerét. Akkor azt mondta portálunknak: semmi pénzért nem adná életéből a Horn mellett eltöltött 1994-1998-as időszakot, amikor egyébként döntéseket is felvállalt az MSZP-s kormányfő helyett. Ez utóbbi miatt sokan „politikacsinálóként” is emlegették.

Az első hírek arról szóltak, Baranyi két hónapig marad Vásárhelyen, de június közepén már arról nyilatkozott a Promenad.hu-nak, hogy tovább irányítja a polgármesteri kabinetirodát. Akkor interjúnkban egyébként már tett rá utalást: bár jó, de nem súrlódásmentes a kapcsolata a polgármesterrel, sőt, arra is célzott, hogy akadnak fenntartásai Márki-Zay „munkamódszereivel” kapcsolatban – például nem sikerül rábírnia a „szigorú időbeosztásra”.

Információink szerint Baranyi Mária utódját még nem sikerült megtalálni, vezető nélkül működik a polgármesteri kabinetiroda: vagyis ilyesformán Márki-Zay Péternek hat hónap alatt még saját közvetlen háttérszervezetét sem sikerült felállítania.