Méret, anyag és forma és a „művészi nagykorúvá válás”

Monumentális arcportrékkal tért vissza a Rudnay-ösztöndíjas. A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlaton Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Szabó Menyhért szobrászművész nyerte el, aki ezáltal lehetőséget kapott arra, hogy az idei, hatvanötödik tárlat megnyitása napján a Tornyai János Múzeumban önálló kiállítással mutatkozhasson be. A művész kedden a vásárhelyi közgyűjteményben kezdte meg a tárlat rendezését.

Szabó Menyhért tavaly a Képzőművészeti Egyetem végzős szobrászhallgatójaként nyerte el az ösztöndíjat, amely a művészi teljesítmény elismerése mellett nagy segítséget jelentett az idei kiállításon látható, hatalmas méretű plasztikái megvalósításában. Szabó Menyhért alkotásain az emberi fej formáiból kiinduló, a valós méret ötszörösében megvalósuló kompozíciói az anyag és a forma különleges hatásainak köszönhetően gyakorolnak hatást a tálat látogatóira.

Méret, anyag és forma és a „művészi nagykorúvá válás” 1

A fejformákat az alkotó először agyagból készíti el, majd erről gipsz negatívot vesz, amelyet gumival kiöntve nyer pozitív formát, amelyet elasztikus állapotban installál csipeszekkel és drótokkal, vagy a kész formát műgyantába ágyazva kimerevíti, s helyezi posztamensre. Mindezek mellett a tárlaton láthatók lesznek Szabó Menyhért hagyományos, bronz plasztikái is.

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat óta eltelt időszakban a művész életében fontos volt a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíj beszámoló kiállítása mellett az egyetemi éveket lezáró diploma kiállítása is, amely a „művészi nagykorúvá válás” fontos pillanata.

Méret, anyag és forma és a „művészi nagykorúvá válás” 2

A fiatal szobrász örömmel jött ismét Hódmezővásárhelyre, s megtisztelőnek nevezte, hogy egy épületben állíthat ki a Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettes díjazottjával, a Kossuth-díjas a Nemzet Művésze címmel kitüntetett és Keserü Ilona festőművésszel, s reméli, hogy a vásárhelyiek sokan megtekintik és megszeretik műveit, amely tárlat az első olyan kiállítás lesz a Tornyai János Múzeum emeleti csarnokának 2012-es megnyitása óta, ahol csak plasztikákat láthatnak a látogatók.

Szabó Menyhért Nyitott folyamat című beszámoló kiállítása október 7-én, vasárnap délután fél kettőkor, a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat vernisszázsát követően nyílik meg; a művészetkedvelő közönség november közepéig tekintheti meg a fiatal alkotó több mint egy tucatnyi alkotását a Tornyai-múzeumban.

Méret, anyag és forma és a „művészi nagykorúvá válás” 3

Méret, anyag és forma és a „művészi nagykorúvá válás” 4

Forrás és fotó:
Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont