Szabó Bálint

Bukjanak meg a korrupt politikusok, kerüljenek börtönbe a bűnözők – ez a célja a K’Art-károsultaknak és képviselőjüknek. Szabó Bálint jogász Szegeden megismételte: Márki-Zay Péternek színt kell vallania, fogadott-e el kampánypénzt Kendi Imrétől vagy családtagjaitól.

A Jobbik 2014-es önkormányzati listavezetője, majdnem polgármester-jelöltje, Kendi Imre nagyvállalkozó és más tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a Szegedi Járásbíróságon az a büntetőeljárás, mely csődbűntett miatt folyik a K’Art-ügyben. Az egykori jobbikos politikus családi vállalkozásainál eltűnt pénzek ügyében a két felszámolóbiztos ül a vádlottak padján.

A károsult K’Art-árvák és képviselőjük szerint olyan súlyú korrupciós ügyről, bűncselekményről van szó, amelynek nem lehet más a vége, mint az érintett politikusok bukása és a bűnözők bebörtönzése, valamint a hoppon maradt vállalkozók kártalanítása.

– A K’Art-ügy Hódmezővásárhely Szeviép-ügye. A hódmezővásárhelyi Jobbik és Márki-Zay Péter polgármester korrupciós ügye, melynek során 60 károsultat 800 millió forinttal károsítottak meg. Ezt az ügyet nyugodtan nevezhetjük a második legjelentősebb Csongrád megyei közéleti-gazdasági bűncselekménynek, hiszen az ügyészség állítja, hogy bűncselekmény árán károsították meg a vásárhelyi nagyberuházásokon dolgozó kisvállalkozásokat

– fogalmazott a tárgyalás előtt tartott sajtótájékoztatóján Szabó Bálint jogász.

A károsultak képviselője emlékeztetett, a büntetőeljárás arra hivatott, hogy megállapítsa, kiket terhel azért büntetőjogi felelősség, hogy eltűnt 800 millió forint a hódmezővásárhelyi nagyberuházásokon, és a kisvállalkozókat nem fizették ki. Szabó Bálint rámutatott: Kendi Imre az ember, aki személyében összeköti a K’Art-ügyet Márki-Zay Péterrel.

– Nemcsak a még nem tisztázott, vélt vagy valós 2018-as kampánytámogatás köti össze őket, de az is, hogy egy politikai közösséghez, egy politikai párthoz, a Jobbikhoz tartoznak. Kendi Imre 2014-ben a Jobbik listavezetőjeként szerzett mandátumot, amit éppen a K’Art-ügy miatt nem vett át, idén februárban pedig – ahogy nemrég Gyöngyösi Márton, a párt parlamenti frakcióvezetője is nyíltan elismerte – Márki-Zay Péter „Jobbik-logó nélküli jobbikos jelöltként” lett vásárhelyi polgármester –

közölte a jogász.

Szabó Bálint úgy folytatta: a károsultak egyik fő célja, hogy bukjanak meg azok a politikusok, akik ebben az ügyben érintettek. Ezért tartják nagyon helyesnek hogy Kendi Imre 2014-ben távozott a közéletből, remélik, 2019-ben nem akar visszatérni – például Márki-Zay Péter oldalán.

– Ha Márki-Zay Péter akár csak egy kampánytoll erejéig is de fogadott el kampánytámogatást a K’Art-ügyből Kendi Imrétől vagy valamelyik családtagjától, akkor haladéktalanul távoznia kell a vásárhelyi és a magyar közéletből. Az ilyen korrupciós ügyek nem maradhatnak következmény nélkül. Bukjanak meg a politikusok, kerüljenek börtönbe a bűnözők. Ha Kendi Imre lopott pénzt, akkor ő, ha a vádlottak padján ülő felszámolók, akkor pedig ők, mert meg kell tanulni, hogy nemcsak azért jár több év börtön, ha valaki ellopja az erdőből a fát, hanem azért is, ha valaki fehér gallérban lopja a kisvállalkozók pénzét a nagyberuházásokon és a közbeszerzéseken

– fejtette ki.

A jogász azt is leszögezte: a Szeviép-ügyhöz hasonlóan ragaszkodnak hozzá, hogy a károsultak az utolsó fillérig megkapják a pénzüket. Felszólította a vásárhelyi önkormányzatot, valamint K’Art-vizsgálóbizottságát, vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy akár állami szerepvállalással is, de hogy lehet visszajuttatni a károsultaknak járó 800 millió forintot. Ez Szabó Bálint szerint azért fontos, hogy a munka becsülete megmaradjon Vásárhelyen is.

Végezetül emlékeztetett: Márki-Zay Péter a mai napig nem felelt arra a tavaszi kérdésére, hogy kapott-e kampánytámogatást Kendi Imrétől vagy valamelyik családtagjától. Csak annyit reagált, hogy akkor beszélne erről, ha Kendiék hozzájárulnak. A jogász szerint ez „egyfajta beismerése” annak, hogy történt(ek) ilyen kampánytámogatás(ok), hiszen az ellenkezőjét senki sem cáfolta.

– Márki-Zay Péternek és a Kendi családnak színt kell vallania ebben az ügyben, és ha történt kampánytámogatás, akkor az érintettnek viselnie kell a következményeket

– zárta szavait.