1

Mezőgazdasági gépekkel, szakmai előadásokkal és növénytermesztési bemutatókkal várták az érdeklődőket Mezőhegyesen a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szervezői.

Az ország legnagyobb szántóföldi rendezvényének a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. adott otthont szeptember 20.-án. A megnyitón elhangzott, hogy a rendezvény egy újabb nagy lépés afelé, hogy a több évszázados tradícióval rendelkező, ma már ismét állami tulajdonú cég ismét meghatározó mezőgazdasági szerepet töltsön be.

Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében kitért arra, hogy a Ménesbirtok hazánk és Európa legrégebbi állami tulajdonú birtoka, s közel két évszázadig a magyar agrárium zászlóshajója volt. A 2016-ban született kormánydöntés következményeként azonban elindult egy olyan pozitív folyamat, amivel a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. dinamikusan fejlődő mezőgazdasági vállalkozássá kezd válni.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, korábban a ménesbirtok újjászervezéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy az elképzelések szerint a mezőhegyesi ménesbirtoknak Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági üzemévé kell válnia. Felidézte, hogy az elmúlt két esztendőben megteremtették a modern nagyüzem alapjait, a magas színvonalú mezőgazdasági termelés, valamint s a közép- és felsőfokú szakképzés gyakorlati feltételeit. Az államtitkár elmondta, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. az idei aratás alapján kiemelkedő eredményeket ért el minden szántóföldi növénykultúra tekintetében, s a jövőben szeretnék fejleszteni az öntözhető területek nagyságát is.

Győrffy Balázs, a szervező Nemzeti Agrárkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow célközönsége a szakma volt, meg kívánták teremteni a legkorszerűbb technikák bemutatásának, illetve a szakmai konzultációnak a lehetőségét.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy hazánk ötmillió hektárnyi termőföldje olyan erőforrás, amelyet teljes mértékben ki kell használni, melyben segítséget jelent a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow is.

Az esemény jelentőségéről korábban itt számoltunk be:

Közeleg a legnagyobb hazai szántóföldi seregszemle!

Forrás:
Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság 
Szöveg: Cseh-Lakos Ilona
Fotó: Vida-Szűcs István