Székkutasi testületi ülés 2

Nyolcmillió forintból végzik el a munkálatokat az egyik kakasszéki utcán.

Soron következő rendes ülését tartotta a székkutasi képviselőtestület hétfőn. A grémium elsőként a helyi Líbor Ilona Óvoda szervezeti és működési szabályzatát, majd az éves beszámolóját fogadta el.

Székkutasi testületi ülés 3

Szél István polgármester elmondta, egy Herman Ottó Intézet általi pályázatból az egyik kakasszéki utcát leaszfaltozzák. A kivitelezés 8 millió forintból valósul meg. – A Földművelésügyi Minisztérium meghirdette a zártkertek fejlesztésével kapcsolatos programját. Kakasszék egy ilyen övezetnek minősül, ezért nyílik lehetőség a beruházásra – ismertette a politikus.

Az ülésen a Hódmezővásárhelyi Védőháló praxisközösség eddigi eredményeiről is szó esett. A kistérség orvosai vesznek részt a projektben, ami során a környéken élők egészségi állapotát helyezik előtérbe.

Székkutasi testületi ülés 1

A közösség egy 150 millió forintos pályázatot nyert, hogy különböző programokat, például gyógytornát, pszichológiai foglalkozásokat szervezzen, és a legkülönfélébb eszközöket szerezze be a lakosok egészségének megőrzése érdekében. A projekt előnye, hogy olyan szolgáltatások lesznek Székkutason, amik egyébként nem vehetők igénybe a háziorvosi rendelőben.

A legfontosabb döntések után zárt ülést tartottak a képviselők.

Székkutasi testületi ülés Székkutasi testületi ülés 4Székkutasi testületi ülés 5