Hatvan bethlenes diák járt nyári táborokban

Nyári táborokban, tehetséggondozó műhelyeken mintegy 60 bethenes diák vett részt.

Mindezekről Monoki Mariann igazgatóhelyettes számolt be:

“Örömmel tölt el bennünket, hogy tudásukat a nyári időszakban is igyekeztek kamatoztatni, aktív feltöltődésként a szaktárgyi táborokat, kirándulásokat választották.

– Ambruzs Erik és Szabó Angelika (12.C) – „KÉK”- Középiskolás Élettudományi Kutatótábor 2018. június 24.- július 6., Szeged.
– Bodzsár Míra (10.A) Koczkás József (10.C) Gémes Emese és Forrai Fruzsina (10. A)- Református Tehetséggondozó Tábor, fizika és történelmi szekció 2018. július 1-5., Tata.
– Nagy Zoltán és Tóth Balázs (11. B) –Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozója, 2018. júl. 5-8., Kolozsvár. (részletes beszámoló a mellékletben)
– Szabó László (11. B) – BME TTK Science Camp természettudományos tábor, 2018. július 15-21., Budapest
– A szegedi egyetemi EFOP pályázat keretein belül, az iskolában tartott nyári nyelvtanfolyamon július 16. és 20. között naponta 8-tól 12:30-ig.
Angol nyelvből:
Czagány Dorka  10.B
Farkas Ágnes 11.C
Gyermán Előd 11.C
Halász Viktor 12.C
Schneider Krisztina Anna 10.B
Tatár-Kis Boglárka 10.B
Versegi Anita 10.B
Papp Viktória 10.C
Benk Katica Erzsébet 10.A
Huszár Zoltán Marcell 12.B
Paku Edina 11.B
Sütő Laura 12.A
Kovács Rebeka 10.B
Surinya Petra 10.B
Szabó Ivett Laura 11.C
Szappanos Anna 10.B
Francia nyelvből:
Balázs Barbara (12.B)
Bozsogi Henriett (12.C)
Német nyelvből:
Bodzsár Míra (10.A)
Gémes Emese (10.A)
– Nagy Dennis és Tordai Maja (8. A) – “Kreatív Fizika” nyári tábor, Pusztafalu (Zemplén), a Nyíregyházi Egyetem szakmai támogatásával.
– 11 diák, 2018. augusztus 12-17. között a Bárka tábor, Balatonszárszón. (részletes beszámoló a mellékletben)
– Szabó László (11. B) – Bozsogi Henriett (12. C) – Teplán Péter (12. C) – 35. Bugát Pál Kárpát-medencei Természetismereti Műveltségi Vetélkedő döntője, Gyöngyös-Mátrafüred, 2018. augusztus 23-25. – XIII. helyezés
– Györe Nikolett (11. B) és Gyermán Előd (11.C) – XXIV. Talentum Tehetséggondozó Konferencia Pécs, 2018. augusztus 18-23.
– TeenSTAR nyári táborban Mátraverebély-Szentkúton 2018. július 22-27. között 2 gimnazista diákunk vett részt. Ez a személyiségfejlesztő tábor nemzetközi volt, az anyaországon kívül felvidéki, erdélyi, osztrák és német fiatalokkal.
– 12 bethlenes diák (zömében nyolcadik osztályosok, de van egy tizenegyedikes és egy hetedikes is) második Országos Kék Túra gyalogtúrán voltak, augusztus 29. és szeptember 1. között. Magyarkúttól Becskéig gyalogoltak, úgy, hogy a teljes felszerelésünket vitték magunkkal. A leghosszabb napi szakasz 23 km volt, ami komoly megterhelést jelentett” – írta a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatóhelyettese