57 millió forintból fut a felzárkózási és esélyegyenlőségi program

57,00 millió forintos támogatást nyert a Csongrád Megyei Önkormányzat a Széchenyi 2020 program keretében a jelenleg is futó EFOP-1.6.3-17-2017-00003 kódszámú, Csongrád Megyei Felzárkózási és Esélyegyenlőségi Program című projektre, mely 2017. december 1-től 2020. november 30-ig zajlik. Szeptember 12-én Szegeden tartott ülést a roma lakosság felzárkózását segítő munkacsoport.

– A megyei önkormányzat feladata, hogy a megyében zajló felzárkóztatási programokat összhangba hozza a nemzetstratégiai célkitűzésekkel, s érdemben segíteni tudja a helyi programokat – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Hozzátette: a 3 éves program segíti a hátrányos helyzetben élőket és a végső cél az, hogy létrejöjjön egy, a feltárt szolgáltatási hiányokon alapuló és a megoldásokat is tartalmazó úgynevezett Szolgáltatási Út Térkép. A program a tanyán élőket és a romákat célozza meg.

3 év alatt a megyében 12 közösségi együttműködést elősegítő rendezvény tartanak majd.

A korábbi rendezvényeken, Makón 30 roma asszony, Mórahalmon a tanyán élők kaptak életvezetési tanácsokat, ismertette Bodó Erika felzárkózási munkatárs és Szekeresné dr. Makra Ibolya szakértő.

Szabó Gábor, a Szegedi Szakképzési Centrum igazgató-helyettese arról beszélt, hogy a 26 éven felüliek a Szakképzési Centrumok intézményeiben állami támogatással 2 év alatt szerezhetnek keresett szakmát. Kiemelte, minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége annál kisebb az esélye, hogy tartósan munkanélküli marad.

Kolompár László, a Csongrád Megyei Cigány Önkormányzat alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a cigányság felől is egyre nagyobb az igény a fent említett programokra.

57 millió forintból fut a felzárkózási és esélyegyenlőségi program 1