Közgyűlés Vásárhelyen – élő! 2

Közel tíz órán át ülésezett a vásárhelyi képviselőtestület pénteken. Vitát váltott ki a babakötvények ügye, a Vásárhelyi Televízió jövője és a több mint egymilliárd forintos hitel felvétele is. Cikkünkben percről percre olvashatja a történteket.

Az ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. Kószó Péter visszautasította a városban elterjedt vádakat, amik szerint a babakötvények kapcsán visszaélés és lopás történt. A fideszes képviselő kiemelte, valóban félreérthetően fogalmazott 2011-ben, amikor azt mondta, 273 millió forint van az erre kialakított számlán, mivel a pénz egy része nem ott, hanem a város költségvetésében volt elkülönítve.

Márki-Zay Péter polgármester szerint azonban még mindig van felmerülő kérdés ezzel kapcsolatban, és ha jogi szempont szerint találnak valami törvénytelenséget, akkor feljelentést tesz az ügyben.

Benkő Zsolt azt a kérdést tette fel Vásárhely első emberének, hogy politikai kifizetőhellyé vált-e a Városháza, ugyanis a Jobbik helyi elnöke, Dombi-Kiss László is kapott ott állást. A képvielő szerint Márki-Zay ezzel is bizonyítja, hogy egy politikai kalandor, továbbá a vásárhelyiek többet érdemelnek nála, és annál a tevékenységnél, amit végez. A polgármester erre azt mondta: Dombi-Kiss nem keres sokat, megbízási szerződést kötöttek vele, és nem aszerint ítéli meg az embereket, hogy ki milyen párthoz kötődik.

Közadakozás indul annak érdekében, hogy felújítsák a Kutasi úton lévő emlékművet, amivel egy 1919-es tömegmészárlás vásárhelyi áldozatai előtt állítanak emléket. Ha ez a pénz nem lesz elegendő a célra, a város a költségvetéséből kipótolja az összeget.

A Vásárhelyi Televízió jövőjéről hosszan vitáztak a képviselők. Márki-Zay Péter anyagi okokra hivatkozva nem utalta át az önkormányzati cég működéséhez szükséges forrást, míg több képviselő szerint legalább az ott dolgozók szeptemberi bérét ki kellene fizetni. – 18 éve vagyok képviselő, de ilyen még egyszer sem volt, hogy a tévések ne kaptak volna fizetést. Családok kenyeréről van szó – hívta fel a figyelmet Fekete Ferenc.

Hegedűs Zoltán frakcióvezető pedig nem érti, miért zárta el a csapot a tv-től Márki-Zay, amikor a város számláján több mint 4 milliárd, azaz 4 ezer millió forint van, és a tévé működéséhez ebben a hónapban 5, míg az idén 23 millió forint kellene a működéshez. Döntés nem született az ügyben, így a tévé jövője még mindig kérdéses. Rókus Ákos viszont maradt a médium ügyvezető igazgatója.

1,2 milliárd forint hitelt szeretett volna felvenni az önkormányzat, ezt azonban a közgyűlés nem szavazta meg. Az összegből a Rárósi és Hódtó utcákat újította volna fel, valamint a strandot fejlesztette volna a város. A pénzt 15 év alatt kellett volna visszafizetnie a városnak, ami éves szinten átlagosan 80-90 millió forintot jelentett volna a költségvetésben.

Varga Jánosné könyvvizsgáló szerint egy ilyen kölcsön igénylésénél jobban ki kellene dolgozni, hogy milyen célra fordítják azt, és mikor térülne meg az adott beruházás. Márki-Zay Péter ennek ellenére nem lát másban megoldást, mivel a strand éves szinten 460 millió forint veszteséggel működik, ergo csődben van. A testület azonban a nem mellett döntött, Hegedűs Zoltán szerint ha csődben lenne Vásárhely, mint ahogy ezt a polgármester terjeszti, akkor ez a hitel még jobban bedöntené a várost, ha pedig nincs, akkor erre semmi szükség.

A frakcióvezető a közgyűlés után sajtótájékoztatót tartott, arról ITT írtunk.

Az ülésen történteket percről percre (időrendben visszafelé) itt olvashatja:

19:48: Vége a nyílt ülésnek, zárt kezdődik.

19:40: Márki-Zay Péter: akkor hogy mentsük meg a strandot?

Varga Jánosné: az új vezetésnek biztosan van erre ötlete. A hitelt pedig működésre nem lehet fordítani.

A szavazás: 8 nem – 4 igen – 1 tartózkodás, így a közgyűlés nem hatalmazza fel a várost, hogy felvegye a kölcsönt.

19:21: – A strand megmentése tényleg csak akkor megy, ha először beruházunk. Csak ez után tudunk belőle bármit is kivenni – javasolta Nagy Ernő, aki szerint a hitel felvételére szükség van.

Varga Jánosné könyvvizsgáló: ha egy ekkora beruházásba belevágnánk, akkor konkrétumok kellenek. Ezt jobban ki kellene dolgozni, az előterjesztésben például szerepelni kellene, hogy minek mikorra kellene megépülnie és mikorra térülne meg. – Egy komolyabb beruházás pontosabb tervezetet igényel – tette hozzá.

Márki-Zay Péter szerint a könyvvizsgáló olyan, mintha azt sugallná, hogy ne vegye fel a hitelt, miközben a strand csődben van.

Varga Jánosné reakciója: csődről ne beszéljünk, inkább alultőkézettségről. A veszteséget viszont hitellel nem lehet helyrehozni.

Márki-Zay Péter: ez csak egy elvi döntés. Ha a közgyűlést ezt megszavazza, aztán a kormány dönti el, fel lehet-e venni a kölcsönt.

Varga Jánosné: én csak azt kritizálom, hogy a megtérülés valóban bekövetkezik-e.

18:59: – Hitelt venne fel az önkormányzat, mivel a költségvetés két tételt nem tesz lehetővé. Az egyik a Rárósi és a Hódtó utcák felújítása, a másik a strandon egy kiegészítő beruházás – ismertette Bárány Béláné, a Közgazdasági Iroda vezetője. 1,2 milliárd forintot igényelnének, 15 évre. Egy évben így átlagosan 90 millió forintot kellene visszafizetni.

– Ez olyan mértékű eladósodást vonna maga után, ami miatt a Pénzügyi Bizottság elnökeként én nem tudom támogatni – reagált Kovács László.

Márki-Zay szerint a strand ezzel a beruházással gazdaságosabban működhetne, így nem kellene annyi pénzt költeni rá. Úgy látja, megtérülne a beruházás.

Kovács László: a strandra 718 millió forintot költenének, így ennek a megtérülése rendkívül kétséges.

A fürdő főmérnökét, Freisz Lászlót kérte fel Márki-Zay Péter, hogy mondja el a véleményét.

A szakember szerint már egy év alatt nagy megtakarításról lehetne beszélni, és néhány év alatt valóban megtérülne a beruházás. A projekttel sokat spórolnának, ami már szinte az első pillanatoktól kezdve érezhető lenne.

18:52:  Szeptember 15-én lejár Rókus Ákos ügyvezető igazgatói megbízatása a Vásárhelyi Televízió élén. A város a júliusi ülése után pályázatot írt ki a posztra. Egyedül Rókus Ákos pályázott, így 2023. szeptember 15-ig ő marad a tévé vezetője – hangzott el.

Az ügyvezető bérét havonta 400 ezer forintot kap majd. Ezt 8-5 arányban szavazták meg.

18:49: Fekete Ferenc azt javasolta, hogy a Rádió 7-tel az önkormányzat mondja fel a szerződést, és azt a pénzt fordítsák a tv-re. 7 igennel és 4 tartózkodással elfogadták a képviselők ezt. Ez a pénz azonban nem elegendő a tv működtetésére. Egyéb döntés nem született.

18:41: Vita alakult ki Márki-Zay Péter és Rókus Ákos között. Márki-Zay szerint a TV-nek önellátónak kell lennie, míg Rókus Ákos úgy véli, “kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”. – Valaki azt mondja, több műsor kellene, míg valaki szerint sok a létszám. A kettő nem egyezik – tette hozzá.

Hegedűs Zoltán Márki-Zayhoz: a szeptemberi béreket legalább ki kellene fizetni. A polgármester tudatosan akarja csődbe vinni a városi tévét. Az önkormányzati cég tulajdonosa a közgyűlés, ezért a közgyűlés tagjai a felelősök a fizetések elmaradása miatt.

18:24: Hegedűs Zoltán: a 4 milliárd az 4 ezer millió forint. A városi televíziónak egy hónapra 5 millió forint kellene. – A polgármester 4 ezer millió forintból 5 millió forintot nem adott oda a TV-nek. A bérek nem kifizetése pedig törvényellenes – mondta a képviselő.

Márki-Zay Péter: a bérek kifizetése nem az önkormányzatra, hanem a cégre tartozik. Természetesen nem hibáztatható Rókus Ákos, hogy nem tudta kifizetni a béreket.

Kis Andrea: mikor kért Rókus Ákos bérkompenzációra pénzt a várostól?

Rókus Ákos felsorolta az ötszöri alkalmat.

Kis Andrea: üzleti tervet is kért az önkormányzat a TV-től, az azonban nem érkezett meg.

Rókus Ákos: a Kabinetiroda munkatársait kell megkérdezni arról, hogy hova tűnt, mert a TV beadta a kért dokumentumot.

Kis Andrea az együttműködés hiányában látja a problémát. A strand vezetése például szorosabban együttműködik a várossal. Az alpolgármester úgy véli, a TV jelenlegi vezetése nem tud együttműködni az önkormányzattal.

Hegedűs Zoltán: ez egyre bonyolultabb ez az egész, ennek semmi értelme. Ki kell dolgozni, hogy valójában mi történt. A polgármester valljon színt, miért nem biztosította a bérekre szükséges pénzt az önkormányzati cég számára.

Márki-Zay Péter: nem tudják kifizetni. Jár, csak nem jut.

Rókus Ákos Kis Andrea szavaira: a kezében van az az öt levél, amit benyújtottak a városnak. Egy alkalommal kaptak csak rá választ, holott többször személyesen vitte be a kért dokumentumokat.

17:55: Varga Jánosné könyvvizsgáló beszámolót tartott az önkormányzati cégek működéséről.

Nagy Ernő: ha a fejünk tetejére állunk, akkor is lesznek olyan cégeink, amik nem lesznek nyereségesek. Ilyen a TV is. Más kérdés, hogy mindent meg kell tenni, hogy a lehető legkevesebb veszteséget termeljen a médium.

Hozzátette, a TV-re szüksége van a városnak, és hogy a béreket – már csak az emberi méltóság miatt is – fizessék ki, aztán vizsgálják meg, merre tovább. Családokról van szó.

Hegedűs Zoltán: azt kell elmagyarázni, hogy miért nem közvetítette a városi TV a mai közgyűlést?

Rókus Ákos: mivel a munkavállalóknak nem tudták kifizetni a bérüket, ezért álláspontja szerint a dolgozók nem foghatók munkára.

Hegedűs: mennyi pénz kellene idénre, hogy működőképes legyen a TV?

Rókus Ákos: 23 millió forint. Erre a hónapra pedig nagyjából 5 millió forint kellene. Az időközi polgármester-választás óta nem kaptak pénzt a várostól, egy alkalommal adott a polgármester 9,5 millió forintot május elején, amit a NAV-nak kellett átadni.

A közgyűlés azonban tavaly decemberben arról döntött, hogy 72 milliót ad idén a TV-nek.

Hegedűs Zoltán Márki-Zay Péterhez: miért zárta el a VTV-től a pénzcsapot?

Márki-Zay Péter: az önkormányzat rossz anyagi helyzete miatt. A polgármester az előző városvezetés felelőtlenségére hivatkozik, hogy azért nincs most forrás a TV működésére, és úgy tartja, a cég fenntartása nem feltétlenül önkormányzati feladat.

Hegedűs Zoltán: mennyi pénz van a város számláján?

Márki-Zay Péter: több mint 4 milliárd forint, de meg kell hallgatni, hogy milyen kiadásokat kell még teljesíteni az idén.

Bárány Béláné, a Közgazdasági Iroda vezetője: a 4,7 milliárd forintból 4,5 milliárd forint lekötött, az a pályázatokhoz szükséges, így nagyon szűk az a keret, amivel gazdálkodhat az önkormányzat.

17:26: Fekete Ferenc: a Munka Törvénykönyve szerint minden hónap 10-ig fizetést kell adni a munkavállalóknak.
– Minimum azt a pénzt ki kell fizetni, ami a dolgozóknak jár. Ezeknek a családoknak a kenyeréről van szó, a munkavállalók nem tehetnek a városban zajló politikai vitákról – jelentette ki, hozzátéve, 18 éve képviselő, de még egyszer sem volt olyan, hogy a tv-sek ne kaptak volna fizetést.

Molnár Lászlóné szerint az egyoldalú tájékoztatás az oka annak, hogy nincs elég bevétel, és sokat foglalkoznak Makóval is, ami visszatetsző a vásárhelyieknek.

Márki-Zay Péter elmondta, az idei év végéig 460 millió forintot kellene a TV-nek visszafizetnie a városnak. Ilyenről Rókus Ákos azonban nem tud, állítása szerint ilyen nem szerepel a könyvelésben. Hamarosan utánanéznek ennek.

Az ügyvezető hozzátette: az elmúlt öt évben többször ellenőrizte a működésüket a Belső Ellenőrzés és az Állami Számvevőszék is, de egyszer sem találtak szabálytalanságot.

17:08: A Vásárhelyi Televízió gazdasági helyzete a következő napirendi pont. Rókus Ákos ügyvezető igazgató elmondta, szeptemberre olyan helyzet állt elő az önkormányzati cégnél, hogy a takarítón kívül egy munkavállaló sem kapott fizetést szeptemberben.

A társaság számláján mindössze 312 ezer forint van, egy devizaszámlán pedig 22 euró. – Hónapok óta nem kapott a TV az önkormányzattól pénz, így az az utóbbi időben már saját forrásból működtünk – ismertette Rókus Ákos, hozzátéve, 23 millió forintot kellene biztosítani a városnak ahhoz, hogy az év végéig üzemeljen a televízió.

– Ha meglenne a támogatás, az egyik legjobb évünket tudnánk zárni. E nélkül azonban veszteségesek leszünk, mint az ország másik 75 helyi tévéje – folytatta az ügyvezető.

Rókus Ákos kifejtette, az országos átlag az, hogy az adott önkormányzat a helyi TV-k költségvetésének 57 százalékát fedezi. – Ez Vásárhelyen például 2015-ben 53 százalék volt, de ha idén biztosítanák a kellő forrást, akkor sem haladná meg az országos átlagot – tette hozzá.

Az ügyvezető még elmondta, egy 2017-es felmérés szerint az ötödik legnézettebb helyi TV a vásárhelyi, és az itt élők 46 százaléka nézi valamilyen rendszerességgel a csatorna adásait.

Márki-Zay Péter: nagyon nehéz a város anyagi helyzete, így járni jár, csak nehezen jut pénz. Állami forrásra lenne szükség a működéshez, amihez Lázár Jánostól is kért segítséget. – Több lehetőséget is megvizsgáltunk, akár azt is, hogy egy másik város tv-jébe bevonnánk a vásárhelyit – mondta a polgármester.

Rókus Ákos szakmailag nem tartja jónak, hogy nem helyi, hanem egy másik város  foglalkozna a vásárhelyi eseményekkel.

17:01: Nagy Ernő egy TV-beszélgetést javasolt, ahol ezek lehetnek a témák, de most térjenek vissza a napirendre.

Hegedűs Zoltán szerint a migrációban nem ért egyet a frakció a polgármesterrel, ezért inkább ne foglalkozzanak ezzel.

Molnár Lászlóné Kovács Lászlóhoz: ha már a polgármester apját javasolta, akkor a képviselő fia is lehetne a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány elnöke, úgyis jogi képzettséggel rendelkezik.

Kovács László: a fiam nem is itt él, és olyan magas pozícióban van, ami kizárja az ilyen tisztség vállalását.

A napirendet döntés nélkül lezárták.

16:49: Továbbra is bevándorlás a téma. Kovács László és Márki-Zay Péter vitázott a migrációról és a Sargentini-jelentésről.

16:22: Grezsa István: a polgármesternek van-e javaslata az alapítvány élére? Ha nincs, akkor menjenek tovább, lesz még lehetőség dönteni a személyekről. Nem kell csúsztatásokba belemenni.

Márki-Zay Péter: Grezsa István mondjon egy csúsztatást.

Grezsa István: például akkor is csúsztatott a polgármester, amikor a közgyűlés elején felhozta, hogy illegális migránsként érkezett az országba az az afgán bevándorló, aki a múlt héten megerőszakolt egy fiatal lányt Budapesten, holott egy menekült státuszú férfiről van szó.

Vita alakult ki a migráció kapcsán. Cseri Tamás fideszes képviselő szerint Márki-Zay Péter folyamatosan csúsztat a témában, míg a polgármester szerint a kormány pénzért terroristákat fogad be. A politikus nem emlékszik, hogy illegális migránsnak nevezte volna az afgánt erőszakolót, de majd visszanézi a felvételeket.

Kis Andrea szerint a fideszes képviselők változtattak az álláspontjukon az utóbbi két-három évben, régebben az összes menekültet elutasították.

Kovács László: sajnálatos dolog, hogy a napirend kapcsán ez a téma. A migráció kapcsán Magyarország eleget tesz annak a kötelezettségnek, aminek a többi állam – Olaszországon kívül – nem.

16:09: Bán Csaba kuratóriumi elnök lemondott a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány kuratóriumi elnöki posztjáról, és egy felügyelő bizottsági tag is kilépett az alapítványból.

Márki-Zay Péter: eddig akit kérdezett, senki nem vállalta el, hogy elnök és tag legyen, ezért a többségi frakció javasoljon személyeket ezekre a tisztségekre.

Kovács László: Márki-Zay János nyugdíjas pedagógusként köztiszteletben áll, így a Fidesz-frakció támogatná, hogy a polgármester édesapja legyen a kuratóriumi elnök.

A polgármester szerint megtisztelő a felajánlás, azonban az kérdés, hogy a fideszes képviselők közül miért nem vállalja el senki az elnöki teendőket. Sorra mondanak le a kuratóriumi tagok a közalapítványból, ami nem véletlen. Véleménye szerint az eddigi vezetés nem tudott megfelelni a vállalt kötelezettségeknek, ezért az édesapja nevében visszautasítja a felkérést.

Hegedűs Zoltán: a lemondások oka, hogy üzenjenek Márki-Zay Péternek. – Akinek más a véleménye, mint önnek, polgármester úr, azt ön meghurcolja, pellengérre állítja és lejáratja. Emiatt nem lenne csoda, ha mindenki lemondana az alapítvány tagsága közül – tette hozzá a képviselő.

16:05: 200 ezer forintot kért az önkormányzattól a vásárhelyi nyugdíjas szövetség az Idősek Világnapja rendezvényre, amit október 12-én, pénteken tartanak a Fekete Sasban.

A grémium 8-6 arányban nem szavazta meg a támogatást.

Kis Andrea: ezt az eseményt eddig minden évben támogatta a város, így nem érti, idén miért nem. Márki-Zay Péter is sajnálatát fejezi ki.

16:03: Levették a napirendről a víziközmű rendszerre vonatkozó gördülő 2019-2033 közötti időszakra szóló fejlesztési terv elfogadását.

15:57: Állami tulajdonban lévő külterületi csatornaszakaszok közé ékelődött önkormányzati tulajdonú csatornaszakaszok tulajdonjogát ruháztak át az állam részére.A vagyonkezelést a vízügyi igazgatási szerv végzi.

15:40: A 14. napirendi ponttal folytatták az ülést. Az Oldalkosár utca 14. szám alatti, a Szent István utcai és a Malom utcai óvodák felújítása kapcsán pótmunkálatokra van szükség, amihez önkormányzati önerő szükséges.

A testület megszavazta a szükséges összegeket.

15:14: 20 perc szünetet rendelt el a polgármester, 15.40-kor folytatják az ülést.

15:04: Új utcát neveznek el a mártélyi üdülőterületen. A grémium döntése alapján Ladik lesz az utca neve. Szabó Pál képviselő a helytörténet miatt a Szent Adorján mártír elnevezést terjesztette elő, ezt azonban – bonyolultsága miatt – nem fogadta el a grémium.

14:59: Benkő Zsolt kérdése Mátray Attilához, a roma nemzetiségi önkormányzat elnökéhez: hány évig adott helyet a város a nemzetiségi önkormányzatnak a Petőfi utca 6. szám alatt?

Mátray Attila: az önkormányzatnak kötelessége helyet biztosítani a nemzetiségi önkormányzatnak. Vágó János korábbi szavait pedig visszautasítja, ilyet véleménye szerint egy képviselő nem mondhat.

Benkő Zsolt továbbra sem kapott választ a kérdésére, Hegedűs Zoltán pedig szerint ez az egész személyeskedés, ami nem viszi előre a várost.

14.41: A Petőfi u. 6 szám alatt található ingatlant július végén adta át a város használatra a Szőnyi iskolát fenntartó református egyháznak. Mint elhangzott: az eljárást a polgármesteri hivatal elindította, a használati jog már az egyházé, így az iskolások átköltözésének nincs akadálya.

A megállapodások szerint az ott működő civil szervezeteknek sem kell elköltözniük.

Vágó János szerint a polgármesternek jobban kellene támogatni a gyerekeket, mert az érintett épület átadását korábban nem szavazta meg. A fideszes képviselő továbbá azt kérte Márki-Zay Pétertől, hogy ne azt nézze egy-egy intézménynél, hogy ki annak a vezetője.

Márki-Zay Péter: a Szőnyibe három gyermeken járt, egy jelenleg is ott tanul. Ha kedvezni szeretnék a többi intézménnyel szemben, pont ennél az intézménynél tenném meg.

Kis Andrea arra szólította fel Vágó Jánost, hogy kérjen bocsánatot azokért a kijelentéseiért, amiket a közelmúltban tett a cigányság ellen.

Vágó János úgy érzi, nem sértett meg senkit.

14:35: Nagy Ernő: az utóbbi 20 évben hányszor volt olyan, hogy az ellenzék nem jelent meg a nemzeti ünnepek városi megemlékezésein? Egy ünnep minden párté, nem a Fideszé, az MSZP-é, vagy a Jobbiké.

Hegedűs Zoltán: akkor együtt tudott dolgozni az ellenzék és a városvezetés, most pedig nem.

14:20: – 1919. július 25-én, a román megszállás alatt tömeggyilkosság történt Vásárhelyen. Ez 47 vásárhelyi és 9 ismeretlen áldozatot követelt a Kutasi úton, a Nagy Dezső tanyánál. Az ennek emlékére állított emlékmű mára rossz állapotba került, így ezt az emlékművet és a környékét a 100 éves évfordulóhoz közelítve fel kellene újítani – mondta Bálint Gabriella a következő napirendi pontban.

Márki-Zay Péter jónak tartja a kezdeményezést, és azt javasolja, közadakozásból újítsák fel az emlékművet.

Kis Andrea szerint emellé a képviselők felajánlhatnák az egy havi tiszteletdíjukat is.

Nagy Ernő is üdvözli Bálint Gabriella ötletét, és felajánlja a tiszteletdíját.

Kovács László: támogatja a felvetést, ám ha ez az összeg még sem lenne elegendő, a város egészítse azt ki a költségvetéséből.

Márki-Zay Péter ezt nem támogatja, mivel szerinte így nem adományoznak annyit a helyiek, mivel tudják, hogy ígyis-úgyis megújul az emlékmű.

Kovács László javaslatát szavazta meg a grémium. Kis Andrea szerint a lakosoktól össze fog jönni a pénz.

Grezsa István: a mezővári óvodára sem volt elegendő a közadakozás, az összeget ki kellett pótolni, ezért jó, hogy az önkormányzat szükség esetén forrást különít el erre.

Márki-Zay Péter: reméli, hogy az emlékmű átadásán ott lesznek a fideszes képviselők, nem úgy, mint az első világháborús emlékmű avatásán. Augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen is csak Bálint Gabriella jelent meg a fideszesek közül.

14:17: 9-5 arányban nem szavazta meg a testület a lejárt idejű határozatok teljesüléséről szóló javaslatot. A fideszes képviselők szavaztak nemmel.  

13:53: A Belső Ellenőrzési Iroda beszámolója kapcsán Molnár Lászlóné jobbikos képviselő kérdése Hegedűs Zoltánhoz: a februárban Márki-Zay Péternek átadott dokumentumokban szerepelt egy 400 ezer forintos számla, amit repülőjegyre költöttek. Kiderült-e már, hogy ez kié?

Hegedűs Zoltán nem emlékszik ilyen számlára, míg Márki-Zay Péter és Molnár Lászlóné igen. A frakcióvezető nem érti, hogy a polgármester miért tanácstalan, mert ha valóban van ilyen, akkor az a dokumentumokban nála szerepel.

Kis Andrea: több papír is hiányzik a Városházáról, például 2009-re visszamenően nincsenek meg az olvasókörök tevékenységéről szóló beszámolók.

Kovács László fideszes képviselő: az önkormányzatnál dolgozik olyan személy, aki ezzel kapcsolatban vizsgálatokat rendelhet el. Ki kell adni az ezzel kapcsolatos utasításokat, és azt követően tudnak erről dönteni, most a napirendi pontokkal foglalkozzanak.

13:33: Az első napirendi pontban megszavazták, hogy október 12-én, pénteken 10 órától kezdődjön a következő rendes közgyűlés.

13:30: Megszólalt a csengő, folytatódik a közgyűlés.

Közgyűlés Vásárhelyen – élő! 5

12:05: Ebédszünet, 13.30-kor folytatják az ülést.

12:03: Márki-Zay Péter szóba hozza, hogy Mátray Attilát, a helyi cigány önkormányzat elnökét és a helyi romákat több támadás is érte az elmúlt időszakban. Arra kéri a Fidesz-frakciót, hogy tartózkodjanak ettől a magatartástól a jövőben.

12:00: A Klauzál utcai iskola kapcsán szóváltás alakult ki Hegedűs Zoltán, Márki-Zay Péter és Kis Andrea alpolgármester között. Mint elhangzott: még nincs pályázó az intézmény felújítására, így várhatóan a november 30-i határidőre nem újul meg az iskola a pályázati pénzből.

11:32: Szilágyi Tamás, a Városfejlesztési Iroda munkatársa adott tájékoztatást a folyamatban lévő fejlesztésekről.
– Közvilágítási rendszer épül az Ipari Parkban, októberben kezdik állítani az ehhez szükséges oszlopokat – ismertette. A keleti elkerülőről elhangzott: 25 százalék már elkészült. Az út a kutasi és az erzsébeti utat köti majd össze.

Az óvodafelújításokkal kapcsolatban elmondta: jelenleg a Malom és a Szent István utcai épületeket korszerűsítik.

A Kossuth helyén park és pihenőpark épül, ahol a földmunkák zajlanak, a tavat pedig már kialakították. A maroslelei úton épül a kerékpárút Vásárhely és Makó között. Itt a nyomvonalon a humuszolás, favágás, cserjekivágás megtörtént, és már csak három kilométeren nincs aszfalt.

Négy orvosi rendelőt felújítottak, háromban már a rendelés is megkezdődött. Az Agyag utcán nem végeztek még.

A mártélyi utat 6,5 kilométer hosszan állami forrásból felújították. Új aszfaltot kapott az út.

11:21: Fekete Ferenc: több lakos megkereste annak kapcsán, hogy a Kistópart utcán ideiglenes buszmegállót alakítottak ki a tram train munkálatai miatt a vonatpótló buszoknak. Ide fedett buszvárót kellene kialakítani az utasoknak.

– A Rárósi út felújítása iránt is folyamatosan érdeklődnek a helyiek. Több ígéret is elhangzott már, hogy mikor lesznek a munkálatok, de még semmi nem történt – mondta a fideszes képviselő. Azt is jelezte: a galambok nagyon elszaporodtak az Andrássy úton, ami jelentősen rombolja a városképet.

Márki-Zay Péter: a város egy nagyösszegű hitelt venne fel, amiből a Rárósi út megújulhat. Erről ma döntenek az ülésen.

A galambkérdést megvizsgálják, mint ahogy a buszvárót is. Oda lehet, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt kezdeményezése által kerülhet egy.

Szabó Pál független képviselő a Szőnyi iskola körüli közlekedéssel kapcsolatban szólalt fel. Javaslata szerint az utcán az iskolával szembeni kereszteződéshez kellene tenni a 30-as sebességkorlátozó táblát, hogy figyelemfelhívóbb legyen, mint most.

11:08: Grezsa István rövid ügyrendi javaslattal él: kanyarodjanak vissza Hódmezővásárhelyre, és a napirendi pontokhoz.

Nagy Ernő szocialista képviselő: gyomoridege van az ülés eddigi menetéről. A közgyűlés dolgozzon, a lakosok majd a választáson eldöntik, mit szeretnének.

Felszólalásában az Ipari Parkra hívta fel a figyelmet. – Nincs közvilágítás a környéken, holott egyre több fiatal hölgy jár ki arra a munkahelyére, miközben egyre hamarabb sötét van. Mikor lesz már változás? – tette fel a kérdést.

A szelektív hulladékgyűjtést is megemlítette: a hulladékgyűjtő edények koszosak, bűzösek.

A másik téma, amiben szót kért: macskákat ne lehessen közterületeken etetni, mert a kóbor állatok betegek, fertőzöttek lehetnek. Hasonló méretű városokban erre önkormányzati rendeletet hoztak.

Márki-Zay Péter: Az Ipari Park fejlesztése a tervek között szerepel. és ő is szeretné, ha gyorsabban haladnának a munkálatok.

Kovács Pál, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. pénzügyi és szolgáltatási igazgatója a szemétszállítás kapcsán elmondta: öt hulladékgyűjtő szigetet alakítottak ki, amiből négy kamerás helyen van. A problémát az jelenti, hogy illegálisan is visznek oda szemetet a lakosok, ezért tapasztalhatók kellemetlenségek. Magában a hulladékgyűjtésben már pozitívumok vannak, az összegyűjtött szemét tisztább, mint korábban.

10:44: Benkő Zsolt: 30 év után először nem közvetíti a Vásárhelyi Televízió a közgyűlést, mivel a polgármester pénzügyi okokra hivatkozva magára hagyja az önkormányzati céget, úgy, hogy tele van a város kasszája. – Vásárhely többet érdemel Márki-Zay Péternél, és annál, ami jelenleg a városban zajlik – jelentette ki a képviselő.

Márki-Zay: valóban többet érdemel a település egy hazudozó frakciónál és egy áskálódó országgyűlési képviselőnél.

A VTV-vel kapcsolatban azt mondta, elszomorító, hogy ilyen anyagi helyzetben van a cég, ami miatt megszorítások kellenek.

A politikai kifizetőhelyekre azt reagálta: nincs több politikai csoporthoz kötődő dolgozó most a Városházán, mint a fideszes városvezetés során volt. Dombi-Kiss Lászlóval megbízási szerződést kötöttek, és kevesebbet keres, mint az a fideszes aktivista, akit február óta egyszer láttak a hivatalban.

– Fideszes vállalkozóknak adtam munkát, és fideszes vezetőket léptettem elő az elmúlt fél évben, mert nem a pártállás, hanem a munka alapján ítélem meg az embereket.  Ez az elmúlt hónapok egyik legnagyobb eredménye, hogy Vásárhelyen kezd demokrácia és jogállam lenni – reagált még Benkő Zsolt felszólalására a város első embere.

Közgyűlés Vásárhelyen – élő! 3

10:31: Márki-Zay Péter: újabb kérdések merültek fel, például az, hogy a kuratóriumnak milyen kötelezettségei vannak.
– Ha jogi álláspont szerint a kötvényekkel kapcsolatban bármi kifogásolható, akkor muszáj feljelentést tennem, de még nem kaptam ilyet – jelentette ki a politikus, aki szerint Kószó Péter Facebookos bejegyzései megosztóak. Mindemellett elismeri Kószó Péter karitatív munkáját.

Véleménye szerint a babakötvény mindig is politikai ügy volt.

Hegedűs Zoltán Fidesz-frakcióvezető szerint mindenkinek a saját háza táján kellene sepregetni, míg Benkő Zsolt Kószó Péter munkájára hívta fel a figyelmet, ami során rengeteg rászorulón, beteg emberen segítettek az elmúlt években.

A fideszes képviselő kérdése Márki-Zayhoz: politikai kifizetőhellyé vált-e a Városháza?

– Dombi-Kiss László, a helyi Jobbik elnöke a Városháza munkatársa lett. Érdekes. A polgármester a megválasztása után lefejezte a hivatalt, szétverte annak személyzetét, összesen 31 köztisztviselő hagyta el a Városházát. Most biztosan Dombi-Kiss Lászlóra van szükség – tette hozzá Benkő, aki szerint Márki-Zay függetlenként indult, mára azonban összefeküdt az ellenzéki pártokkal, így egy politikai kalandor.

– Országos ügyekkel foglalkozik, a vásárhelyieket magára hagyja. Botka László szegedi szocialista szegedi polgármesterrel és a levitézlett Hadházy Ákossal intézkedik. Dombi-Kiss biztosan az ő vásárhelyi helytartója lesz – jelentette ki.

Közgyűlés Vásárhelyen – élő! 1

10:06: A napirend előtti felszólalások következnek.  Kószó Péter fideszes képviselő azt mondta: a nyáron Márki-Zay Péter a babakötvények anyagi helyzetével kapcsolatban hazugságáradatot indított el, ami felháborító. – Hódmezővásárhely 2006-ban döntött arról, hogy a városban született és itt felnövekvő gyermekeket azzal segíti, hogy első lakásukhoz jutásukat egy közalapítvány létrehozásával támogatja. 2011-ben valóban félreérhetően  nyilatkoztam, hogy 273 millió forint van erre a célra, mivel az erre kialakított számlán ennek csak egy része volt meg, a másik része külső soron, az önkormányzati költségvetésben volt elkülönítve – fejtette ki Kószó Péter.

A képviselő szerint mindezt úgy magyarázni vagy sejtetni, hogy az alapítvány kezelői ellopták volna a pénzt, alávaló rágalom, amit ezúton visszautasít. – Mindenki nyugodt lehet, a forrás rendelkezésre áll – tette hozzá.

Időközben megérkezett Grezsa István.

Márki-Zay Péter: a beismerés dicsérendő, azonban még mindig van, ami félreértésre ad okot, ugyanis a könyvelés során még nincs támogatott gyerek.

– Kötelezettség vállalással teli van a padlás, pénz sajnos nincs – tette hozzá a polgármester, hozzátéve, nem sejtette azt, hogy ellopták volna az erre szánt pénzt.

Kószó Péter: Márki-Zay Péter az augusztus 3-i Facebook-videójában visszaélésekre utalt, ami a nyári képviselő-testületi szünet alatt képes volt elhinteni azt, hogy lopás történt a babakötvényekről. – Azóta rengeteg támadó mocskos, alávaló üzenetet kaptam a Facebookon, amiben megkérdőjelezték, hogy milyen gyermekorvos vagyok én – reagált a képviselő. Hozzátette, korábban inkább lecsökkentették a költségvetésben a működési forrásokat, és arra a korosztályra költöttek, akiken a babakötvényekkel is segítenek.

– A közgyűlésnek nem erről kellene szólnia, ebből a kérdésből nem szabad politikai kérdést csinálni – fűzte hozzá.

Közgyűlés Vásárhelyen – élő!

10:04: Márki-Zay Péter polgármester megnyitotta az ülést. A 14 képviselő közül 13 jelen van, Grezsa István fideszes képviselő vélhetően később érkezik.

09:55: Folyamatosan gyűlnek a képviselők a teremben. Néhány perc, és kezdünk.

09:38: Köszöntjük olvasóinkat a Városháza díszterméből! Hamarosan kezdődik a közgyűlés.

Napirendi pontok:

1./ Napirend: A Közgyűlés időpontjának meghatározása

Előadó: Polgármester

2./ Napirend: Az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének módosítása

Előadó: Polgármester

3./ Napirend: Beszámoló a Belső Ellenőrzés 2018. év II. negyedévi tevékenységéről

Előadó: Jegyző

4./ Napirend: Egyebek

Kövesse velünk az eseményeket online!

Fotók: Gémes Sándor