Mindkét meccsét nyerte a Beavers

A hétvégén nagy csatában, egymás után két mérkőzést nyert a Hódmezővásárhely Beavers baseball csapata. A gárda így az alsóházi rájátszásában még elcsípheti az ötödik helyet – írja az Oldalvonal.

Szeptember első hétvégéjén nem alakult tökéletesen a Szentendre Sleepwalkers elleni mérkőzése a Hódoknak. Varga Viktorék ugyanis 11-7 arányban vereséget szenvedtek az alsóházi rájátszás két nyert meccsig tartó első fordulójában.

Nem is volt kérdés, hogy hazai pályán ennek fényében a Hódoknak nyerniük kell, ha egyáltalán jogosulttá akarnak válni a harmadik meccsre. Ennek fényében a hétvégén, a Halesz soron rendezett visszavágón a legerősebb hadrendben kezdett a Beavers. Habár a pontok nem jöttök a legtökéletesebb ütemben és mind a kilenc inninget le kellett játszani, végül 5-2 arányban a hazaiak örülhettek jobban.

A szabályok értelmében így egy rövid szusszanás után már jöhetett is a folytatás, a harmadik találkozó. Ez a meccs az előzetes várakozás alapján 7 inninget vehetett volna igényben, ám óriási adok-kapok folyt a pályán. Hol a Szentendre húzott el, majd kapaszkodott vissza a Hódmezővásárhely, hol pedig fordítva. A hetedik felvonás végére döntetlennel álltak a csapatok, így tovább kellett játszaniuk.

A mérkőzés végül 10 inning tartott, 17-16-ra pedig a Hódoknak sikerült nyerniük.

A csapat így a folytatásban az ötödik helyért játszhat.

Forrás és fotó: oldalvonal.hu