Országos versenyen remekeltek a vásárhelyi sírásók

Két csapattal nevezett a Magyarországi Temetőfenntartók III. Országos Sírásó Versenyére a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. Krucsai Zsolt és Szűcs László pedig 1 óra 5 perces teljesítményével a második, míg Csonka István és Papp András a kilencedik helyen végzett. Illusztráció: MTI Fotó: Rosta Tibor

Bár a tavalyi gyulai hasonló megmérettetésen a Krucsai Zsolt és Szűcs László páros az első helyen végzett, de a szombati második helynek is örülhetnek, hiszen kemény mezőnyben kellett helytállniuk. A győztes csapat ugyanis 51 perc alatt ásta ki a 80X200 centiméter hosszú 160 centi mély sírt, a helyi sírkert még használatlan részén. A zsűri nem csak a gyorsaságot értékelte, hanem a sír falának egyenességé is ellenőrizte, egy a gödörbe leengedett kalodával. Ráadásul a sírásás körülményeink is rendezettnek kellett lennie. A feladat végrehajtására két óra állt a csapatok rendelkezésére. Egyszerre csak egy versenyző tartózkodhatott a gödörben, összhangban a munkavédelmi előírásokkal. Az ásással végző versenyzőknek végül tizenöt percük volt arra, hogy visszahantolják a halmot és eligazítsák rajta a földet.

A szervezők a versennyel szeretnék ráirányítani a figyelmet arra, hogy a temetési szertartásokat milyen nehéz, fizikai munka előzi meg, s azt kívánják elérni, hogy a korábbinál nagyobb megbecsülést kapjon a sírásók munkája.

A versenyen egyébként – melyre a két vásárhelyi csapatot 10 fős szurkolótábor kísérte el – már csak azért is emberpróbáló teljesítményt mutattak fel a csapatok, mert a hétköznapokban egy sírgödröt átlagosan 2, 2,5 óra alatt ás ki 4 sírásó. ( A Lajtától nyugatra pedig egy ember néhány perc alatt – persze géppel.)

Az első forduló három legjobb helyezést elérő csapata, illetve a második forduló győztese pénzjutalmat és sereget kapott.