HLKC

Szeptember 11-én, kedden az OXXO-Energy Orosházi NKC felnőtt csapatával játszik Magyar Kupa-meccset a Hódmezővásárhelyi LKC a Balogh Imsi Sportarénában.

A több hét óta tartó felkészülést követően szeptember 11-én már tétmeccsen mutathatja meg magát hazai közönsége előtt a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club. A csapat a Magyar Kupa 1. fordulójában az Orosháza gárdáját fogadja.

A találkozó papíron ugyan valóban tétmeccsnek számít, ugyanakkor Dankó Ervin is úgy nyilatkozott, hogy inkább egy komoly és jó csapat elleni edzőmeccsként funkcionál a Vásárhely számára a keddi találkozó.

„Nagyon egyértelmű a cél. A Vásárhelynek nem kellett volna részt venni a Magyar Kupán, de neveztem és az volt a cél, hogy több meccsünk legyen és ráadásul a bajnokság előtt valamiféle tétmeccs. Azt gondolom, hogy abszolút nem mi vagyunk az esélyesek, a lányokról a terhet le tudom venni, hiszen utána a hétvégén már bajnoki van. Viszont az nagyon jó lenne, ha tudnánk értékes meccset játszani, gyakorolni a dolgainkat. Vagy legalábbis olyan etapokat biztosítani időben, 10 perceket, 15 perceket, ami hasznos a számunkra. Más célkitűzés nincsen, gyakorlatilag edzőmeccsnek tekintem, jó értelemben.”

Az orosháziak az NB I/B Keleti csoportjában indulnak, az együttes több fronton is változott az előző évihez képest, illetve érdekesség lehet, hogy a Baranya megyében rendezett felkészülési tornán ők is részt vettek.

A Mohácsi TE-t 21-24-re győzték le, de játszottak a Kozármisleny ellen is – ahogy egyébként azt a Vásárhely is megtette – azon a meccsen 30-23-ra nyertek.

A játékosállomány és az osztálykülönbség is a vendégek felé billenti a mérlegnyelvét, ugyanakkor, ha lehet egy kicsit elfogultak, akkor titkon bízunk benne, vásárhelyiek szoros meccset játszanak és talán meglepetésre is képesek lehetnek. Habár a felkészülési meccseken a lányok az NB I/B-s ellenfelekkel szemben alulmaradtak, mégsem pofonokba szaladtak bele, inkább tisztes helytállásként jellemezhető a szereplésük ezeken a találkozókon.

A Hódmezővásárhelyi LKC – OXXO-Energy Orosházi NKC mérkőzés szeptember 11-én, kedden 18:30-kor kezdődik a Balogh Imsi Sportarénában.

Forrás: Oldalvonal.hu