Izgalmas csatában verte a Szentest a HFC II. 1

Habár a szombati, Szentesi Kinizsi elleni meccsén dominált a Hódmezővásárhelyi FC II., a Bacsa-Vinnai tanítványok mégis az utolsó percben szerzett góllal tudták hazai pályán tartani a három pontot – írja az Oldalvonal.

Szeptember 8-án a Szentes ellen játszott megyei bajnoki meccset a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata. A gárda ugyan legutóbb idegenben kikapott, a hazai meccsén azonban komoly dominanciát sikerült kialakítaniuk, két héttel korábban az UTC ellen. A játék képe most is hasonló volt. Már az első félidőben is inkább a hazaiaknak állt a zászló, a szentesiek azonban alaposan megszervezett védekezéssel igyekeztek elejét venni a vásárhelyi gólnak. Az első negyvenöt percben ráadásul ezt sikerrel abszolválták.

A fordulás után azonban hamar feltört a védelem. Előbb Győrfi Dominik gólt szerzett, majd alig 5 percben belül ismét támadásba lendült, azonban szabálytalankodtak vele a tizenhatoson belül, így sikerrel harcolt ki egy büntetőt. A tizenegyest Mohácsi Ozmin végezte el, szintén sikerrel

2-0-val ment a HFC és a helyzetek is sorban érkeztek a hazaiak részéről, ezekből azonban nem akart összejönni a harmadik gól.

20 perccel a vége előtt a másik oldalon is büntetőt ítéltek. Tóth József csúszott be szabálytalanul a tizenhatoson belül, Bertók Gábor pedig szépíteni tudott.

A gól után valamelyest felélénkültek a vendégek, a 81. percben pedig újabb gólt találtak. Egy beívelésre érkezett kissé rosszul a vásárhelyiek kapusa, Varga Gábor – alászaladt, így Debreczeni Kiss Ferenc, a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa tudott gólt fejelni.

Alig 10 perce maradt a HFC-nek, hogy megmentsék a két pontot. Ennek szellemében a hazaiak igyekeztek is támadni és nyomás alá helyezni az ellenfelet. A siker nem maradt el. Tóth József tudta javítani korábbi hibáját, egy, a 90. percben megeresztett beívelésre érkezett tökéletesen, a hálóba bólintotta a labdát. Ezzel 3-2 arányban a HFC-fakó nyerte a találkozót.

Csongrád megyei I. osztály, 4. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II. – Szentesi Kinizsi SZITE 3-2 (0-0)

HFC II.: Varga, Tóth, Kiss, Balog, Bartyik R., Bürgés, Mohácsi, Szőke, Siber N., Győrfi, Fau

Cserék: Nagy Abonyi, Surján, Gyuris, Siber J., Pálinkó, Perpauer

Edzők: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Szentes: Tóth, Vincze, Szabó, Kovács, Lekrinszki, Prozlik, Bertók, Molnár, Debreczeni Kiss, Szeles, Juhász

Cserék: Légrádi, Lázár, Páger, Fazekas, Polyák, Plenter, Pölös

Edző: Némethy László

Gólszerző: Győrfi, Mohácsi, Tóth illetve Bertók, Debreczeni Kiss

Sárga lap: Tóth, Bartyik R., Siber N. illetve Vincze, Szabó, Lekrinszki, Szeles

A Csongrád megyei I. osztály 4. fordulójának további eredményei:

UTC 1913 – Bordány SK 0-4

Algyő SK – Tiszasziget SE 1-2

Kiskundorozsmai ESK – Zsombó SE 5-1

Székkutas TC – Makó II. 1-2

FK 1899 Szeged – Csongrád TSE 0-1

Vasárnap játsszák:

Szőregi RSE – Szegedi VSE

A Röszke a 4. fordulóban szabadnapos.

Izgalmas csatában verte a Szentest a HFC II.
Forrás és fotó: oldalvonal.hu