Dombi-Kiss László

Csúcsra jár a vásárhelyi szivárványkoalíció: az MSZP helyi elnöke alpolgármesterként, a Jobbik városi góréje városüzemeltetési jolly jokerként támogatja a magát függetlennek nevező polgármestert.

Gőzerővel folytatja helyi politikai hátországának kiépítését Márki-Zay Péter. Ennek keretében – mint megírtuk – egy a polgármesterhez köthető személyek által vezetett álcivil szervezet bukkant fel a napokban, és próbál meg berobbanni a közéletbe, emellett pedig csúcsra jár a vásárhelyi szivárványkoalíció.

Márki-Zay és az MSZP, a szegedi szocialista polgármester, Botka László közötti szoros politikai kapcsolatról rengeteget cikkeztünk. A szomszédvár első embere az év eleji kampányban is igen erőteljesen segítette Márki-Zayt, sajtóhírek és politológusi elemzések szerint éppen ő, szocik bukott miniszterelnök-jelöltje lehet az egyik „arca” a vásárhelyi városvezető formálódó új pártjának/mozgalmának is. A balra nyitás folyamatosságát biztosítja Kis Andrea személye, az MSZP vásárhelyi elnöke alpolgármesterként dolgozik a városházán.

Ott, ahová megérkezett az ellenzéki szivárványkoalíció másik pártja, a Jobbik városi vezetője is. Mint beszámoltunk róla, Dombi-Kiss László szeptember 10-étől „támogatja” a városüzemeltetési csoportot. Egyelőre három hónapos megbízással.

Márki-Zay Péter nem csinált titkot belőle, hogy mint politikust, mint a Jobbik helyi elnökét, nem pedig mint szakembert, szakértőt vette maga mellé Dombi-Kisst, akitől azt várja, hogy orvosolja a városüzemeltetés egyes területein (fűnyírás, szemétszedés, játszóterek állapota) február 25-e óta tapasztalható, a városlakók számára egyre inkább szemet szúró anomáliákat.

A munka tehát hétfőn kezdődik, bár a kinevezés kommunikációja körül azért akadt némi zavar.

Dombi-Kiss a Vásárhely24-nek előbb azt mondta:

„időszakos jelleggel, projektekben közreműködve lehet a jövőben a városüzemeltetés segítségére”,

aztán a Vásárhelyi TV-nek már cáfolta, hogy projekteket felügyelne, és arról beszélt,

„legfőképpen operatív szervezést, illetve terepmunkát jelent” a feladata, és szeretné „a végrehajtási mechanizmust működtetni, illetve a lakossági észrevételeket, megkereséseket közvetlenül becsatornázni az iroda vérkeringésébe.”

A két nyilatkozat között tapasztalható némi ellentmondás, és a következő hetek izgalmas kérdése lesz, mint jelent a „végrehajtási mechanizmus működtetése”, a „becsatornázás” és az „operatív szervezés” annak tükrében, hogy Márki-Zay közben egy közleményben azt állította, a Jobbik-vezér „a városüzemeltetési feladatok támogatására, nem vezetői beosztásban” kapja a kinevezést.

Hamarosan kiderül, nem vezetői beosztásban is lehet-e vezetni, és hogy jól seper-e majd az új, jobbikos seprű.

Dombi-Kiss szerepének megerősödése egyébként újabb jele annak, hogy Márki-Zay erőteljesen támaszkodik az MSZP mellett a Jobbik helyi bázisára is. Mint köztudott – a felek is elismerték – a politikust anno éppen Dombi-Kiss kérte fel polgármester-jelöltnek, majd a Jobbik országos hálózata és a Simicska-médiabirodalom hathatós támogatásával foglalhatta el a széket. És bár ahogy mondják, a hála nem feltétlenül politikai kategória, a szoros együttműködés azóta is tetten érhető.

Fényképes híradások láttak róla napvilágot, hogy Dombi-Kiss Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő, a Jobbik jelenlegi alelnöke társaságában tűnt fel a városházán az átadás-átvételi időszakban.

Márciusban és áprilisban Kiss Attila jobbikos országgyűlési képviselőjelölttel haknizta végig Vásárhelyt Márki-Zay és Dombi-Kiss, egyébként eredménytelenül, hiszen súlyos vereség lett a vége április 8-án.

Júliusban, a párt tisztújítását követően Zeitler Ádámmal, a Jobbik új választókerületi elnökével, makói önkormányzati képviselővel járt politikai jellegű megbeszélésen Márki-Zaynál Dombi-Kiss László.

Rendkívül érdekes, hogy éppen ezzel egy időben a Kiss Attilához, a Jobbik jelenlegi makói elnökéhez, megyei közgyűlési képviselőhöz köthető Makói Csípős hírportál – melynek munkáját, úgy tudjuk, Zeitler Ádám is aktívan segíti – látványosan beállt Márki-Zay Péter Fidesz-ellenes hadjáratába, és a hagymavárosból igyekszik csapkodni a kormánypárt vásárhelyi tevékenységét, illetve építeni a polgármester imázsát. Ahogy tehát a makói jobbikos portál is aktivizálódott, úgy landolt aztán Dombi-Kiss a városházán, amihez – ez is igen pikáns – a vásárhelyi politikus kolléga Facebook-posztja alatt a Jobbik megyei elnöke, Tóth Péter is külön gratulált.

Úgy tűnik, a jobbikosok már a spájzban vannak. Vagy azon is túl.

Borítókép: Dombi-Kiss László “városüzemeltetést támogató” Jobbik-elnök a mártélyi városszépítési napon. Fotó: Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata