386 millió forintból fejlesztik a tanyákat 1

Évtizedeken keresztül magukra maradtak a tanyán élők, így sokkal rosszabbak voltak az életkörülményeik, mint a városiaknak. Bár ma sem könnyű tanyán élni, mégis büszkék vállalják és szeretik a természet közelségét közel ezren Makó és Hódmezővásárhely környékén.

– 50-60 évig mostohagyermekei voltak az országnak a tanyasiak, de most már büszkék lehetünk rá, hogy a természet közelében élünk – vallja Dani János, aki egyike annak a 60 tanyatulajdonosnak, akiknek pályázati támogatás segítségével fejlesztik a villamosenergia kapacitását, vagy bevezetik ingatlanjukra az áramot a térségben.

A hagyományos juhtenyésztéssel és kisüzemi tejtermékgyártással foglalkozó családnak van oka az optimizmusra, tanyájukra napelemes rendszer is kerül, így a mostani mintegy 60 ezer forintos áramszámla akár a felére is lecsökkenhet. Daniék körülbelül 200 állatot tartanak, a fejőgépek, és a hűtőház is sokat fogyaszt.

Lázár János kiemelte, Makó és Hódmezővásárhely térsége az ország egyik leginkább tanyás vidéke, mintegy ezren élnek a települések külterületein.

386 millió forintból fejlesztik a tanyákat

– A Dani család ezen a környéken tulajdonképpen az utolsó család, aki hagyományos juhászattal foglalkozik. Ennek van jövője, mert a legelőterület alkalmas, és egy olyan régi gazdálkodási kultúrának a képviselői ahol a természet és az ember közös együttműködésének pozitív hatása van, eredménye – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője.

Lázár János hozzátette, a térségi polgármesterekkel együtt kiemelten fontosnak tartotta, hogy az itt élőknek az alapvető infrastruktúrát biztosítsák, lehetőség szerint legyen áram minden tanyában, és a megközelíthetőségük is javuljon. A választókerület települései összesen 386 millió forintot nyertek erre a célra, ebből 60 tanya villamosítására vagy kapacitásnövelésre 124 millió forintot fordíthatnak.

Farkas Éva Erzsébet kiemelte, Makó 3 pályázatot nyújtott be, ebből valósul meg külterületi buszmegállók kivilágítása, utak fejlesztése, és tanyavillamosítás is. Ez utóbbi a térségben 20 tanyát érint, amelyből háromnál eddig egyáltalán nem volt az áram bevezetve.