Még a Maci is beköszönt a Liszt elsőseihez

Ma reggel pontban reggel 8 órakor kézzel szólaltatták meg a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola udvari csengettyűjét, hogy közvetlen ezután Forrainé Kószó Györgyi igazgató nyissa meg az idei tanévet.

Az ünnepség elején Matos Maja: Elsős leszek című versét szólaltatta meg az első évfolyam képviseletében Kovács Mira, Szőke Tamara, Nagy Dominik, Somogyi Dániel és Zana Levente.

Még a Maci is beköszönt a Liszt elsőseihez 1

Forrainé Kószó Györgyi igazgató tanévnyitó beszédébe azt mondta az első osztályoknak, hogy ők a jövő reménysége, akik számára kalandokkal és csodákkal teli idő következik az iskolában. – Legyetek jó kedélyűek, és váljatok igazi lisztes diákokká – kívánta nekik. Mint elmondta, a 2018/19-es tanévet 16 osztállyal és 37 pedagógussal kezdik. Az új tanárokat be is mutatta a tanévnyitón részt vevő diákoknak és szüleiknek, illetve az iskolai programokat és nyertes EFOT-os pályázatokat mutatta be.

Még a Maci is beköszönt a Liszt elsőseihez 2

Az elsősöket az ötödikesek ajándékozták meg meg egy-egy füzetet rejtő csomaggal, majd a legkisebb liszteseket tanítóik és szüleik kísérték el a tanévnyitó után osztályaikba, s a szülők nehezen köszöntek el csemetéiktől, azokat a tanítók gondjaira bízva.

Évnyitó az ének-zenei iskolában

liszt_évnyitó (2)
liszt_évnyitó (3)
liszt_évnyitó (4)
liszt_évnyitó (6)
liszt_évnyitó (7)
liszt_évnyitó (5)
liszt_évnyitó (9)
liszt_évnyitó (8)
liszt_évnyitó (10)
liszt_évnyitó (11)
liszt_évnyitó (12)
liszt_évnyitó (13)
liszt_évnyitó (14)
liszt_évnyitó (16)
liszt_évnyitó (15)
liszt_évnyitó (17)
liszt_évnyitó (19)
liszt_évnyitó (18)
liszt_évnyitó (20)
liszt_évnyitó (21)
liszt_évnyitó (22)
liszt_évnyitó (23)
liszt_évnyitó (24)
liszt_évnyitó (25)
liszt_évnyitó (26)
liszt_évnyitó (28)
liszt_évnyitó (27)
liszt_évnyitó (29)
liszt_évnyitó (30)
liszt_évnyitó (31)
liszt_évnyitó (32)
liszt_évnyitó (33)
liszt_évnyitó (34)
liszt_évnyitó (35)
liszt_évnyitó (38)
liszt_évnyitó (36)
Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image...