Szobori búcsú és tematikus nap Ópusztaszeren 1

Szeptember 9-én, vasárnap felidézik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra. Az ünnep alkalmából ingyenes programokkal várjuk a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat.

A monostor romjai között tartott ünnepi szentmisén arra is fény derül, ki lesz az idei Szer Üzenete-díjas. A délután legjobban várt programja, amikor látványos ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat a lovas kocsikkal érkezők. A rendezvényen, gabonához kapcsolódó tematikus programnap is várja az érdeklődőket, a „Malmok útja – a malmok őrölnek, az utak összekötnek: Magyarország-Szerbia határon átnyúló tematikus út a malmok, szélmalmok jegyében” elnevezésű pályázat keretében!

Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: több mint 100 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek “szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A Szobori búcsú eredeti üzenetével, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben „Szer Üzenete” néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adjuk át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el embertársainkhoz.

Szobori búcsú

2018. szeptember 9., vasárnap
Programok

10:00-10:30 Vendégváró muzsika a Por Zenekar közreműködésével – Kunpár

10:30 Kocsik zenés bevonulása. Vendégeink felszállhatnak bármelyik kocsira Kunhalom -> Szer monostora

11:00 Ünnepi szentmise és Szer Üzenete-díj átadása a Kisteleki Glória Gyermekkórus és a Harmónia Egyesület közreműködésével
Celebrálja:
 Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke – Szer monostora

Szobori búcsú és tematikus nap Ópusztaszeren

12:30 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

13:30 Fogatok ügyességi versenye és a fogatok, lovas kocsik bemutatása Nagyrét

15:00 Eredményhirdetés, a díjakat átadja: dr. Kiss Róbert, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark általános helyettes, igazgatási vezetője és a Szer Üzenete-díjazott Nagyrét

15:00 A Cserregő Bábtársulás „Üssed, üssed botocskám!” c. interaktív, élőzenés bábos mesejátéka – Skanzen/Községháza

Egész nap:

Skanzen:
Bútorfestő – Községháza
Kemencés finomságok –
Olvasókör
Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a Kender Zenekar közreműködésével – Emlékpark területe
Magyar népzene a Por Zenekarral – Emlékpark területe
Kézműves foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek – Szeged-Alsóvárosi porta
Szabad táncvigadalmak az Üllési Fonó Néptáncegyüttessel és Körös Néptáncegyüttessel – skanzen területe
Patkolókovács szerszám- és munkabemutató – Iparos műhelyek
Kézi malmos őrlés bemutatása –
Makói parasztház
Gabona “öko” gyermek játszóház és foglalkozások –
Olvasókör
Szélmalom történetének bemutatása: tárlatvezetés a Szentes-dónáti szélmalomban – Szentes-dónáti szélmalom
Lovaskocsikázás a rendezvényen résztvevő fogatok közreműködésével – Emlékpark területe

Nomád Park:
X. századi tevékenységek
Íjásztatás

Puszta Háza:
„Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány ásványkiállítása”

Szeri Gyógynövényház és kert:
Gyógynövényteák kóstolója

Látogatóközpont:
Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
Menyhárt Erzsébet könyvszobrász kiállítása –
Hungarikum tárház
„Nemez és nemezművészet” c. kiállítás –
Hungarikum tárház

Rotunda:
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Készítse el saját birtokadományozó/köszöntő/házassági oklevelét! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
„Honfoglaló eleink”, Boldog Zoltán régész-grafikusművész kiállítása – Rotunda 3. emelete

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

Fontos tudnivalók:

Jegyinformáció:
Szeptember 9-én kizárólag a rendezvény programjai (kivéve: filmvetítés, lovasbemutató) és a PARK BELÉPŐ jegytípus által kínált látnivalók, szolgáltatások ingyenesek.
Fizetős szolgáltatások:
Feszty-körkép megtekintése: 2000 Ft/fő
Lovasbemutató megtekintése: 800 Ft/fő
Magyarország történelme 3D-ben, filmvetítés: 800Ft/fő
Személygépkocsi parkolási díja: 1000 Ft

A rendezvény napján a pénztárak 09:00-kor nyitnak, az egész napos programok 10:00 órától látogathatóak. Első Feszty-körkép és mozi időpont: 10:30. Az Emlékpark 18:00-kor zár.