Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 15

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum, a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában megvalósuló létesítmény bokrétaünnepét pénteken tartották.

A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a Market Zrt. kivitelezésében megvalósuló beruházás átlagosan kétszáz embernek ad munkát, többségük helyi vagy környékbeli.

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 24

A szerkezetépítési munkák befejeztével hamarosan megkezdődhetnek a belső munkálatok és a homlokzat becsomagolása. A tető lemezelésével párhuzamosan zajlik a szigetelés, a lépcsőelemek elhelyezése, az útépítési munkák egy része, valamint az edzőpályák kivitelezése.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök korábban elmondta, az egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi feladatainak ellátásához kapta meg az egykori Napfény Kempinget, ehhez vásárolt önkormányzati és magántulajdonú területeket, ahol tavaly ősszel indult el a Szegedi Ifjúsági Centrum kivitelezése.

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 21

A központ az egyházmegye által ellátott 4 ezer állami gondozott gyermek, valamint a saját fenntartású köznevelési intézményeiben tanuló 11 ezer diák szabadidős, kulturális és sportrendezvényeinek szolgál majd helyszínül.

Germán Géza, a szeged-csanádi egyházmegye főépítésze a beruházás alapkőletételekor közölte, a 10 hektáros területen UEFA 4-es előírásoknak megfelelő, 8 ezer férőhelyes stadion épül, amelynek földszintjén egy kápolna is helyet kap.

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 19

A felnőtt és utánpótláscsapatokat három hibrid, fűtött edzőpálya szolgálja majd. Épül egy szabvány kézilabdapálya méretű rendezvénycsarnok, három teniszpálya, egy napvitorlával védett grundfoci pálya, gyermek és felnőtt játszótér, valamint a sportolókat kiszolgáló öltözőket és szabadtéri színpadokat alakítanak ki, és a kempinghez tartozó 45 szobás, 90 férőhelyes egykori szállóépületet is felújítják.

Fotók: Gémes Sándor

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 1 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 2 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 3 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 4 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 5 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 6 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 7 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 8 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 9 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 10 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 11 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 12 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 13 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 14 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 16 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 17 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 18 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 20 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 22 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 23 Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum 25