Tizenöt ország harmadik legjobb számolója a vásárhelyi Cseri Csombor 2

A szintén vásárhelyi Nagy-Kovács Armanddal a Nemzetközi Mentális Aritmetikai Olimpián indulhattak Belgrádban és mindketten nagyszerűen szerepeltek- írja a Vásárhely24.

Az Országos Kis Zseni Mentális Aritmetikai versenyt május 27-én rendezték meg Budapesten, ahol 8 városból 60 gyerek mérte össze tudását. Azok akik a korosztályukból a legjobban teljesítettek lehetőséget kaptak a Nemzetközi Mentális Aritmetikai Olimpián való részvételre.

Az első évfolyam B korosztályából Nagy-Kovács Armand Gyula mentális számolás kategóriában a 2. helyezést szerezte meg. Szintén az első évfolyamosok közül a C korosztályban Cseri Csombor 1. helyezést ért el írásbeli számolás kategóriában, valamint 3. helyezést ért el a mentális számolásban.

Tizenöt ország harmadik legjobb számolója a vásárhelyi Cseri Csombor

A Nemzetközi Mentális Aritmetikai Olimpián Magyarországról 5 iskola 22 gyerekkel képviseltette magát. A gyerekek Békéscsabáról, Budapestről, Győrről , Hódmezővásárhelyről és Szegedről érkeztek Belgrádba. A június 10-ei olimpián 15 ország és több mint 1200 gyerek mérte össze a tudását. Magyarországon kívül jelen volt még többek között Bosznia, Macedónia, Montenegró, Oroszország, Svájc, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia és Ukrajna.

Tizenöt ország harmadik legjobb számolója a vásárhelyi Cseri Csombor 3

A versenyen korcsoportonként több mint 200 gyerek vett részt. Az első évfolyamon a B korosztályból  Nagy-Kovács Armand Gyula mentális számolásból eljutott a 7. körig és így a legjobb 10 gyerek között végzett. Cseri Csombor pedig saját korosztályán belül a 3. helyezést szerezte meg az írásbeli számolás kategóriájában, tudtuk meg Gyömbér Dóra felkészítő tanártól.

Tizenöt ország harmadik legjobb számolója a vásárhelyi Cseri Csombor 2

A matematikai módszer, eljárás „oktatási” része februártól van jelen Vásárhelyen, de úgy tudjuk ez nem is elsősorban a matematikai tudás fejlesztését célozza. A verseny lényege az volt, írásbeli esetén adott idő alatt ki tudott több számítást elvégezni papíron, a mentális részben pedig a fejben számolást mérték a versenyzőknél.

Armand egyébként a Szent István Iskola másodikos tanulója, Csombor pedig Németh László Iskola 4. osztályába jár.

Forrás, fotók: vasarhely24.hu