Jó reggelt, Vásárhely! 37

Ma is nyárias melegre számíthatunk, de az esernyőket sem érdemes otthon hagyni, mert az előrejelzések szerint többször leszakad az ég térségünkben. Mutatjuk a tegnapi nap legérdekesebb híreit!

A meteorológusok szerint ma is sokfelé záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk, melyek között egy-egy erősebb zivatar is lehet. A fülledté váló levegő sokakat megviselhet, de főként az idősek, valamint a szív- és érrendszeri panaszoktól szenvedők számára lehet megterhelő, vérnyomás-ingadozás, nehézlégzés, rosszullét is felléphet. Figyeljünk egymásra!

Tegnap is izgalmas napunk volt, beszámoltunk például arról, hogy kiválóan remekeltek az úszóink a az OB-n, Ugrai Panna például az egyéni csúcsit döntögette,

Egyéni csúcsait döntögette Ugrai Panna az OB-n

de arról is írtunk, hogy Márki- Zay Péter a hulladékszállítással kapcsolatos közbeszerzés ellenőrzésének eredményét sem fogadta el, pedig az azt vizsgáló szakemberek mindent rendben találtak. Valamint egy különleges, idegennyelvi versenyről is írtunk, mellyel hagyományt szeretnének teremteni Vásárhelyen.

Nyelvek tanulásával a környezetvédelemért 7

Boldog névnapot a Norberteknek! 🙂 

Ugyanezen a napon történt, csak sokkal korábban:

  • 1446 – A pesti országgyűlés kormányzóvá választja Hunyadi János erdélyi vajdát.
  • 1805 – I. Napóleon francia császár annektálta a Ligur Köztársaságot, és három francia megyét hozott létre a területből.
  • 1827 – 25 ezer néző előtt tartották az első magyarországi lóversenyt, amelyen az első győztes a Széchenyi István istállójában nevelt Babieka (más források szerint Gawing) volt, másnap 22 versenyló közül az ugyancsak Széchenyi cenki lovardájából származó ötéves Al-Borac nevű kanca bizonyult a leggyorsabbnak.
  • 1919 – A Magyar Vörös Hadsereg megdönti a Vendvidéki Köztársaságot.
  • 1933 – Megnyílt az első autósmozi New Jerseyben, Camden városában.
  • 1944 – A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.
  • 1953 – Ránki György: Pomádé király új ruhája című operájának bemutatójára június 6-án került sor a Magyar Állami Operaházban.
  • 1994 – Bulgária és Magyarország átadja a NATO–központban a PfP jelentkezési okmányát.
  • 2014 – Megalakul a harmadik Orbán-kormány.

További szép napot kívánunk! 🙂