Az újraélesztés minden fortélyát elsajátíthatták az mentőállomás nyílt napján (videó) 1

A vásárhelyi mentőállomáson kicsik és nagyok egyaránt tesztelhették tudásukat az élethű gyakorlóbabákon. De a vérnyomás-, és vércukorszint mérésen is részt vehettek az érdeklődők. A keddi programra négyszáznál is többen regisztráltak.

Az Országos Mentőszolgálat idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, ennek kapcsán Magyarország egész területén szerveztek nyílt napokat és különféle programokat. Hódmezővásárhelyen elsősorban a lakosság figyelmét hívták fel az életmentés és az egészségmegőrzés fontosságára.

-Az esemény ideje alatt az érdeklődők részt vehetnek ingyenes vérnyomás-, vércukor-, pulzus- és véroxigén-telítettségmérésen is. Elsajátíthatják a felnőtt és gyermek újraélesztés minden fortélyát, majd élethű gyakorlóbabán próbálhatják ki a megszerzett tudásukat

-mondta el portálunknak Kovács Károly, a hódmezővásárhelyi mentőállomás vezetője. Hozzátette, fontos, hogy a laikusok is tudjanak újraéleszteni, hisz percenként tíz százalékkal csökken a beteg esélye túlélésre.

 

Az újraélesztés minden fortélyát elsajátíthatták az mentőállomás nyílt napján (videó)
Kovács Károly, a hódmezővásárhelyi mentőállomás vezetője

-Ha időben megkezdik az újraélesztést, sokkal nagyobb az esély arra, hogy nem következik be maradandó károsodás 

-tette hozzá.

A nyílt napon mindenki megtekinthette a korszerű gépjárműveket, valamint betekintést nyerhettek a mentéstechnikai diagnosztikai eszközök működésébe is.

Csatlós Pálné óvónő szerint fontos, hogy életkornak megfelelően ismerkedhetnek a gyerekek az elsősegély nyújtással. Mint mondja, egy öt éves gyermek még nem tudja, hogyan kell alkalmaznia az újraélesztést, de hasznos ha tudja kinek kell szólnia, ha baj van.

Az újraélesztés minden fortélyát elsajátíthatták az mentőállomás nyílt napján (videó) 2
Az óvodások a mentőautóval ismerkedtek

Ezzel szemben a Corvin Mátyás Gimnázium tanulói már készségesen sajátították el az elsősegély nyújtás minden fortélyát.

-Az alapvető segítségnyújtás teendőit mindenkinek ismernie kell

-fogalmazott a tizedikes Makai Alex, aki már korábban is részt vett elsősegély tanfolyamon, de ez alkalommal is szívesen frissítette fel tudását.

A Hódmezővásárhelyi Mentőállomás nyílt napján több mint 400 érdeklődő vett részt. Iskolások, csoportok, sőt egyéni érdeklődők is beregisztráltak az eseményre.

Nyílt nap volt a vásárhelyi mentőállomáson

Az újraélesztés minden fortélyát elsajátíthatták az mentőállomás nyílt napján (videó) 2
BC5K1595
BC5K1608
BC5K1599
BC5K1603
BC5K1604
BC5K1611
BC5K1606
BC5K1631
BC5K1612
BC5K1617
BC5K1601
BC5K1632
BC5K1623
Nyílt nap a vásárhelyi mentőállomáson
BC5K1615
Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image... Loading image...