Jack Sparow csellózott a művészeti iskola hangversenyén

A Karib-tenger kalózaiból ismert karaktert ezúttal a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola egyik tanára alakította, akik tanítványával együtt a filmből jól ismert dallamokat is eljátszotta. 

Több évtizedes működésük alatt számos zenész és énekes bontogathatta szárnyait az intézmény falain belül és kívül egyaránt. Ezért hagyományaikhoz híven minden évben megrendezik a beiskoláztatási hangversenyt a helyi óvodások és alsó tagozatosok számára.

-Fontos, hogy a jó hallású és jó ritmusérzékű gyerekek megismerhessék az iskolában lévő hangszereket és kedvet kapjanak a zenei téren való továbbtanuláshoz

– mondta el lapunknak Suhanyeczné Puskás Barbara, intézményvezető-helyettes, cselló tanár. Kitért arra is, a fúvós hangszerektől kezdve, a billentyűsökön át a vonós hangszerekig mindent felvonultattak szerda délután a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán.

Jack Sparow csellózott a művészeti iskola hangversenyén 1

Sinka Regina és Békési Dorina már nagyon várta a mai napot. Mint azt megtudtuk sokat készültek, ezért szerettek volna jól játszani. A jól ismert Aladdin mese egyik szerelmes betétdalát “húzták el” hegedűn.

Jack Sparow csellózott a művészeti iskola hangversenyén 2

-Igyekeztünk mindenki által hallott és kedvelt dalokat összeválogatni, több mese dal is felcsendült, illetve a Karib tenger kalózai filmzenéje is elhangzott

-tette hozzá Suhanyeczné Puskás Barbara. így történt az is, hogy Jack Sparrow is a színpadon csellózott.

A szeptemberi beiratkozáshoz június 7-én (14-18 óráig), illetve június 8-án (14-17 óráig) várják a kis zenészek jelentkezését. Képességfelmérést végeznek, illetve megmutatják a különféle hangszereket, hogy mindenki megtalálhassa mi illik a leginkább hozzá.

Beiskoláztatási hangverseny

BC5K9265
BC5K9267
BC5K9261
BC5K9264
BC5K9262
BC5K9271 (1)
BC5K9237
BC5K9238
BC5K9239
BC5K9241
BC5K9271
BC5K9245
BC5K9251
BC5K9255
BC5K9253
BC5K9236