Panaszláda: derékig ér a fű a Kincses temetőben 1

Áldatlan állapotok uralkodnak a vásárhelyi Kincses temetőben – jelezte szerkesztőségünknek egy olvasónk, aki felháborítónak tartja, hogy Anyák Napja ellenére sem fogadták rendezett viszonyok azokat, akik felkeresték a hétvégén a sírkertet.

Egy olvasónk vasárnap délután írt Panaszláda rovatunkba. Levelét változtatás nélkül közöljük:

Május 06. Anyák Napja. Tegnap felkerestem a Kincses temetőben Édesanyám sírját. Felháborodtam, amit láttam. A Kincses temető Mártélyi úti parcellájában fekszik. Nem térdig, hanem derékig ér a fű a sírok között. A sírok közötti nagyobb füves területen, ahol elfér a fűnyíró, lenyírva találtuk a füvet, viszont a sírok között és körül megmaradt a majd egy méteres gaz. Szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy a Susáni Református Egyházközség tulajdonában és kezelésében lévő Kincses temető ezen részében két éve (amikor Édesanyám meghalt) több százezer forintot fizettünk a sírért. Úgy gondolom, hogy nemcsak a pénzt kellene Nagy Zoltán Nagytiszteletű Úrnak elrakni, hanem valamit tenni is a rendért és tisztaságért. Nagyon mélyen megérintett, hogy Édesanyám ilyen körülmények között pihen. Természetesen, ha ezek az állapotok már nincsenek meg, megkövetem az Egyházközséget.

Hétfő délelőtti ottjártunkkor megtapasztaltuk, hogy olvasónknak bizony igaza van. A sírok között sok helyen valóban elburjánzott a gaz, ami nem utal túlzott gondozottságra. Fotókon mutatjuk az állapotokat:

Panaszláda: derékig ér a fű a Kincses temetőben 5

Panaszláda: derékig ér a fű a Kincses temetőben 4

Panaszláda: derékig ér a fű a Kincses temetőben 3

Panaszláda: derékig ér a fű a Kincses temetőben 2

Panaszláda: derékig ér a fű a Kincses temetőben

Önnek mi a véleménye? Írja meg kommentben a Facebook-oldalunkon, kommentben a cikk alatt!