Az elitben maradásért küzdhet a Kosársuli 1

A Békéssel játszik kétfordulós, kuparendszerű párharcot a Vásárhelyi Kosársuli a kiesés elkerüléséért. A mostani idényre két házasra alakított NBI B-s elit, piros elnevezést kapó csoportban maradásért a békésiek és a vásárhelyiek mellett a győriek és a bonyhádiak küzdenek majd. A playout első összecsapása most vasárnap, április 22-én 18:30-kor lesz a Hódtói Sportcsarnokban, míg a visszavágóra április 27-én pénteken kerül sor Békéscsabán.

Sok újdonságot hozott a 2017-18-as szezon amellett, hogy két házban zajlott az alapszakasz. Ilyen például az, hogy a felsőház legjobb nyolc alakulata küzd majd az A csoportba kerülésért. A kiesésért pedig az utolsó négy helyen zárt gárda meccsel. Újítás az is, hogy a rájátszás első fordulójából kimarad a két kiemelt alakulat, a kilencedik és tízedik helyen záró MTK és a Honvéd. Nekik nem kell aggódniuk amiatt, hogy a következő versenyévet az alsó házban kezdik, mivel legrosszabb esetben is csak a 12. helyen végezhetnek.

A kiesés a tizenharmadik-tizennegyedik helyen végző alakulatokat fenyegeti. Az, hogy ki kerül az alsóházba jövőre már a jövőhéten kiderül. A kuparendszerű playoutban ugyanis a Békés-Vásárhely, Győr-Bonyhád párharcok vesztesei már később csak a kieső helyek kiosztásáért játszanak, amelynek valljuk be, sok tétje már nincs. A győztesek viszont az MTK-val és a Honvéddel csapnak össze a 9-12. helyért (a Kosársuli győzelme esetén a Honvéddal).

Ahhoz tehát, hogy a kék-sárgák az NBI B Piros Csoportjában maradjanak, két mérkőzésen kellene összességében (kupaszabályok alapján) jobbak lenniük. A két csapat pár héttel ezelőtt csapott össze Hódmezővásárhelyen, Vas Péterék már akkor sem tudtak teljes kerettel kiállni, mivel centerük, Aleksandar Miletic már akkor sem állt rendelkezésükre, így ki is kaptak. Azóta csak romlott a helyzet, igaz a szerb játékos már jelezte, hogy a rájátszásban mindenképpen Czuprák László edző rendelkezésére akar állni. Mellette viszont Béres, Horvát és Molnár kiesése sem könnyítette meg a gárda helyzetét, no meg a Nagykőrös ellen múlt szombaton visszatérő, kísértetként riogató 30 százalékos dobóteljesítmény sem. Egy biztos: ez utóbbin mindenképp változtatnia kell Szabóéknak, ha el akarják kerülni, hogy a zöld jelzésű, 14 csapatos alsóházba zuhanjanak.

A Hódtói Sportcsarnokban a most vasárnap, április 22-én 18:30-kor kezdődő Kosársuli-Békés mérkőzésre sem kell belépőjegyet váltani az MMBF Földgáztároló Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően.