Betegségével futott versenyt a leghíresebb vásárhelyi néprajzkutató

Betegségével futott versenyt a leghíresebb vásárhelyi néprajzkutató

Hetvenkilenc éves Vásárhely egyetlen élő néprajkutatója Szenti Tibor, akit az 1979-ben megjelent A tanya című monográfiája tett ismertté, majd a Parasztvallomások közismertté, nem csak a szakmai körökben. A közélettől visszavonult, de a munkától nem. Versenyt futott betegségével, a vakságot okozó szemidegsorvadással. Címlapképünkön a néprajzkutató és kiadatlan kéziratai.
Tüntetéssel nem lehet kormányt buktatni

Tüntetéssel nem lehet kormányt buktatni

Százezres tömeg tüntetett szombaton a kormány ellen Budapesten. A felszólalók új választást, teljes ellenzéki összefogást és együttműködést kezdeményeztek és követeltek, s jövő szombatra újra tüntetést hirdettek. Mindez belefér a demokráciába, de gyakorlatilag semmit sem jelent és hatástalannak is tűnik. Csak a dühöt vezeti le.
Fidesz: Soros "politikai bolhacirkuszt" játszik Magyarországon

Fidesz: Soros “politikai bolhacirkuszt” játszik Magyarországon

A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal kijelentette, hogy az események mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hiszen őket is kívülről mozgatják. A miniszter szerint a véleménynyilvánítás és az egyet nem
A vásárhelyi anyuka „dalolva” küzdi le a holtpontokat

A vásárhelyi anyuka dalolva küzdi le a holtpontokat

Kisháziné Zombory Erika napi rutinjai közé tartozik a munka, a főzés és a takarítás is, mindemellett hetente 9-14 órát edz. Hogy hogyan készül a több száz kilométeres futóversenyekre, és hogy ki segíti őt a mindennapokban, az a vele készített interjúból kiderül.
Hódmező habja – napi netszemle 1

Hódmező habja – napi netszemle

95 éves örökifjú, kormányféltő önvédelem, Halász Judit mesés művészi küldetése, Demcsák Zsuzsa napbarnította tökéletessége. Vasárnapi koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.
Beszállt a vitába, gyanúsított lett belőle

Beszállt a vitába, gyanúsított lett belőle

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak egy mindszenti férfival szemben, aki édesanyja élettársát bántalmazta. A sértett súlyos sérülést szenvedett.