A régi Vásárhely utcáin az Emlékpontban

A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola három osztálya látogatta meg a tavaszi szünet előtti napokban a hódmezővásárhelyi Emlékpont Vásárhely Anno. A változó város, 1945–1990 című kiállítását, amely a város arculatának a szocializmus idején bekövetkezett változásait mutatja be.

A tárlat két kurátora, Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze és Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum tudományos munkatársa kalauzolta a diákokat kiállításon, amelynek mintegy ötven tablója a város egy-egy területére koncentrálva mutatja be a vizsgált időszak alatt történt módosulásokat. Így például látható eredeti állapotában az egyköri nyári színkör az egyik felvételen, míg a mellette lévő fotón már a bontás pillanatait láthatjuk.

A régi Vásárhely utcáin az Emlékpontban 1

Hasonló módon mutatja be a kiállítás, hogy hogyan is nézett ki az Andrássy út, a mai Dr. Rapcsák András utca, vagy az Oldalkosár utca – Tóalj utca – Kaszap utca által határolt terület, amelynek polgári házai jelentős részét a szocializmus idején lebontották, hogy helyükön ipari technológiával épüljenek fel a szocreál stílusjegyeit magukon hordozó tömbházak.

A régi Vásárhely utcáin az Emlékpontban 2

A tárlat külön fotósorozaton mutatja be, miként épültek a soklakásos háztömbök a Hódtóban és a kertvárosban, míg a padlómatricán elhelyezett régi térképen láthatóak az áthúzott, eredeti utcanevek, s mellettük az államszocializmus idején más településeken is „népszerűvé vált” elnevezések – mint a Lenin utca, Malinovszkij utca, vagy a városba 1944-ben érkező szovjet csapatok bevonulásának dátumát rögzítő Október 8. utca.

A régi Vásárhely utcáin az Emlékpontban 4

– Vásárhelyiként nagyon megörültem, hogy létrejött ez a kiállítás – fogalmazott a középiskola igazgatója, Nagy Zsuzsanna, aki az egyik osztállyal érkezett a tárlat megtekintésére. A pedagógus fontosnak tartotta, hogy a mezőgazdasági szakképző iskolába járó gyerekek is megismerjék a város arculatának változását, amelyre a látványosan kialakított tárlat lehetőséget ad mindezt megismerni a vásárhelyi diákok mellett az intézménybe vidékről járó tanulóknak is.

A kiállítás május 6-ig tekinthető meg az Emlékpont galériájában.

Forrás, fotók:

Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont