Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra

Kezdetben még egy panelszobában elfért, mára azonban 30 méteres lett Kardos Kálmán digitális vasútmodell terepasztala. A vásárhelyi férfinak több mint egy évtizede ez a hobbija, de soha nem áll meg, hisz mindig akad valami, amin lehet csiszolni.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban látható péntektől vasárnapig Kardos Kálmán digitális terepasztala. A magán vasútmodellező gyermekkora óta imádja a vonatokat. Több mint tíz éve építgeti kis birodalmát, aminek az a jellegzetessége, hogy soha nem készül el teljesen.

– Mindig van valami apróság, amin lehet finomítani. Ha most nekiállnék, akkor legalább egy órán át tudnám sorolni, hogy milyen terveim vannak még – mesélte Kálmán, aki egy-két részletet azért megosztott velünk. Szeretne például egy fűtőházas részt kialakítani, állomást bővíteni és ipartelepet fejleszteni. Sőt mi több, a Népkerti vasútállomás lemodellezésén is elgondolkozott már.

Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 8

Az ötleteket a saját elképzelésein túl kész terepasztalokról és videókból meríti. Az asztala ma már 27-28 elemből áll, ami egy napba telik, mire összeszereli. – Szétszedni már könnyebb, arra elég 3,5 óra is – mosolygott a modellező, aki egyébként „civilben” asztalosként dolgozik.

Kálmán korábban klubtag is volt és több kiállításon túl van már. Tervezte egy új klub létrehozását is, de mivel a modellezők „csendesek” és „rejtőzködnek”, ezért nem jött össze a szükséges taglétszám.

Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 5

Hétköznapokon, mikor nincs ideje a hobbijával foglalkozni, az asztal szétszerelve egy tárolóban pihen. Aki azt hiszi, hogy egyszerű a karbantartás és fenntartás, az téved, ugyanis egy-egy ilyen asztal ápolása, bővítése évente több százezer forintba kerül, még úgy is, hogy több elemet saját kezűleg készít. Sőt, nagyon vigyázni kell a mozdonyok kezelésére, mivel ha többet elindítanak a pályákon, azok könnyen összeütközhetnek, ha utolérik egymást.

– Néha előfordul egy kis baki – mondja Kálmán, aki szerint egy-egy kiállítás ezek elkerülése miatt nagy odafigyelést igényel. Na meg azért is, mert a gyerekek – értelemszerűen – nagyon szeretnék megérinteni, megfogni a kis zakatoló szerelvényeket.

Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 10

A tárlat szombaton és vasárnap 9 és 18 óra között tekinthető meg a BFMK második emeletén.

Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 9 Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 6 Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 4 Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 3 Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 2 Hét embere: Egy hobbi, ami soha nem fut vakvágányra 1