2018. augusztus 10-én mutatják be az Apáca Show-t a Szegedi Szabadtéri Játékokon, de már most hihetetlen népszerűségnek örvend a készülő produkció, sosem látott ütemben kapkodják a jegyeketa rajongók. A hat előadásra szóló jegyek fele már gazdára talált.

A diszkó- és soul-dallamokkal fűszerezett musicalsiker hazai főszereplőjét castingon vá-lasztják ki, három fontos szereplőről azonban ma lerántották a leplet. Molnár Piroska ala-kítja a zárdafőnöknőt, aki a történet szerint a diszkódíva Deloris rejtekhelyét biztosítja, Feke Pál lesz Eddie Souther rendőrtiszt, aki az izgalmas sztorit indító bűntény megoldására törekszik, Alföldi Róbertet pedig gengszterként láthatjuk az előadásban, Curtis Jackson szerepében. Mindhárman közönségkedvenc visszatérők a Dóm tér színpadán.

Minden idők egyik legnépszerűbb amerikai filmvígjátékának musicalverziója – melyet a nyolcszoros Oscar-díjas Alan Menken jegyez – most látható először Magyarországon, Szente Vajk rendezésében, a Szabadtéri és a Zikkurat Ügynökség közös produkciójaként.

Karácsonyi papírba csomagolhatja a nyári estéket

Idén is kedvezményes, karácsonyi bérletekkel szeretné szebbé tenni az ünnepeket a Sza-badtéri: ötféle konstrukció közül választhatunk. A Premier bérlet az összes jövő nyári elő-adás első estéjét tartalmazza, míg a Musical bérlettel a három látványos zenés produkciót, az Apáca Show-t, az Alföldi Róbert rendezésében színre vitt Hegedűs a háztetőnt és a tavalyi nagy sikert, A Notre Dame-i toronyőrt tehetjük egyszerre a fa alá.

A 2018-as évad egyik legjobban várt előadása, vagyis Shakespeare legnépszerűbb love story-ja, a Rómeó és Júlia mellé a fergeteges Apáca Show-t vagy Verdi csodaszép operá-ját, a Rigoletto-t csomagolhatjuk karácsonyi papírba. Quasimodo érzelmes, a szeretet ere-jéről szóló történetét pedig a Rigoletto-val együtt is megnézhetik szeretteink.

A kedvezményes karácsonyi bérleteket november 2-től lehet megvásárolni a Fesztivál Jegyirodán és online felületeken, 6450 Ft-tól.

Forrás: Fábián Barbara