Lukács István

A világnak talán nincs is olyan pontja, ahol ne főzött volna már Lukács István. Sikereinek, elismeréseinek felsorolása szinte lehetetlen, de mutatóba álljon itt egy-két adat. 1968-tól 1992-ig a Magyar Nemzeti Szakácsválogatott tagja volt, ez alatt az idő alatt 5 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett a Szakács Olimpián. Több hazai és nemzetközi szállodának volt a vezető séfje, köztük például az Astoriának, a Palace-nak, a Hiltonnak. A séf szíve azonban nem – még a külföldi évek alatt sem – szakadt el Magyarországtól, minden egyes porcikájával a magyar gasztronómiát képviseli. Ez nem áll ellentétben azzal, hogy más nemzetek ízvilágát is megismerje, sőt, sajátjává tegye. Az autentikus ízek eléréséhez az alapanyagok a legfontosabbak.

Augusztus 9-én a Rózsa Rendezvénycsárdában adott a mester ízelítőt tudásából, ahol nem kizárólag magyar, hanem a világ minden pontjának fenséges ételei kerültek az asztalra. A két szakács, Lukács István és Rózsa Róbert a két napos közös főzés alatt, amelynek során elkészítették azt a káprázatos menüt, amit a szerencsések szerdán elfogyaszthattak, rengeteg mindent tanultak egymástól is.

„Bárhol voltam a világban, és megkérdezték tőlem, mit akarsz készíteni, én azt válaszoltam, hogy magyar ételt. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, büszke vagyok arra, hogy Önökkel tudok beszélgetni, arra, hogy nekem ilyen barátom van, mint Rózsa Robi” – mesélte a séf, aki hozzáteszi, hogy a több évtizedes tapasztalat, a rengeteg megfőzött étel, a tonnányi díj ellenére a tanulási folyamat nem zárult le az életében. „Ez soha nem fog lezárulni. Ez olyan, mint a sport, a történelem, a matematika, mindig vannak új dolgok. Nyitottnak kell lenni. Egészen más ma már a konyhai technológia, mint mondjuk 1954-ben, 1964-ben vagy 1984-ben. Persze, ez sokszor pénz kérdése, hogy ki mennyit tud belefektetni, de hagyományos körülmények között is lehet kiváló ételeket készíteni.” Hogy mennyire nem ritka az, hogy Lukács séf mindig kész arra, hogy valami újat tanuljon, jó példa az az eset, amikor a libamáj egyik elkészítési módját egy szegedi orvosbarátjától leste el, akinek hivatalosan semmi köze nem volt a szakácsmesterséghez. De a vendégek tanácsaiból, véleményeiből is sokat merített pályája során. Hiszen ők, azaz a vendégek a legfontosabbak neki.

Az augusztus 9-i rendezvény főzőcsapata

„Nekem azok a legnagyobb vendégek, akik éppen az adott pillanatban jelen vannak. Világos dolog, hogy vannak nagyon prominens emberek, és hál’ istennek nekem megadatott, hogy Erzsébet királynőnek főzhettem Angliában is és Budapesten is, de ugyanolyan tisztelettel készítem el az utcáról bejövő vendégnek az ételét is. Tisztelettel gondolok az iráni sah, Pahlavira, vagy Mitterand francia politikusra, vagy Helmut Kohlra, meg még jó pár emberre. De még egyszer hangsúlyozom: nincsen alantas vendég” – fejtette ki Lukács István, aki azt is elárulta, neki mi a kedvence: „Az én kedvencem az, amit én jóízűen meg tudok főzni.”

A beszélgetés során kiderült, Lukács István nem csak a főzésért rajong szenvedélyesen, hanem  például a futballért vagy a művészetekért is. „Én futballőrült vagyok. Elkísértem a Székesfehérvárt vagy a Fradit egészen Madridig, ahol megnéztük a Pradót is, illetve nem maradhatott el a paella megkóstolása sem. Én is szoktam paellát készíteni, de az sose lesz olyan. Az ott autentikus, oda kell menni. Ugyanúgy, ahogy Hódmezővásárhelyre kell jönni, ha valaki igazán finom libamájat akar enni” – fejtette ki véleményét a szegvári születési főzőlegenda.

Ács Helga, Lukács István és Égető Réka

A mester közvetlenségét mutatja, hogy kérésünkre örömmel vállalt egy közös fotót is, és a szerdai gasztroeseményről senki nem távozhatott egyrészt üres hassal, másrészt útravaló nélkül: egy kis adagot mindenki kapott, hogy még másnap is élvezhesse a csupa kedvességgel készült étkeket.

ÉR.