A FINA vizes világbajnokság ünnepi megnyitója a Vízöntő csillagkép által ihletett művészi bemutatóval kezdődött, amit római kori táncjelenetek követtek. Hangsúlyosan szerepelt az ókorban Budapest helyén fekvő Aquincum, és az itt feltárt vízi orgona is.

Ezután a honfoglalást idéző jelentekkel folytatódott az előadás. A víz és a Duna különösképpen fontos szimbólummal bírt a magyarok bejövetele során. Kis ugrással Mátyás király reneszánsz udvarában találhatták a nézők magukat. A késő középkori színt az Experidance huszár ruhába öltözött táncosainak koreográfiája váltotta fel. A férfiakhoz rövid legényes után csatlakoztak a női művészek is egy palotás erejéig.

Az előadás Bogányi Gergely zongorajátékával folytatódott. A rendező megemlékezett a kiegyezés 150. évfordulójáról is. A művészek Johan Strauss Kék Duna keringőjének dallamaira vonultak be színpadra. A balatonfüredi versenyhelyszínre utalva a híres Anna-bál is szerepet kapott a programban. Fehérbe öltözött modellek tucatjai lepték el a Dunán horgonyzó emelvényt.

A báli forgatagot a századfordulós sportforradalom követte. Hajós Alfréd kitüntetett szerepet kapott, mint első úszó és első magyar olimpiai bajnok. A magyar olimpikonok és sportolók tiszteletére felszólalt a Himnusz is, mely alatt a honvédség díszosztaga felvonta a nemzeti lobogót.

Az emelkedett pillanatokat a versenyhelyszínek és a versenyszámok bemutatása követte. A program a résztvevő államok zászlajainak bemutatásával folytatódott. Utoljára Varga Dénes vízilabdázó hozta be a magyar zászlót. Ezután pedig a FINA zászlaját is felhúzták.

A sportolókat és a szurkolókat elsőként Tarlós István, Budapest főpolgármestere üdvözölte. A városvezető köszönetet mondott a rendezésben résztvevőknek, és sok sikert kívánt a versenyzőknek. Julio César Maglione, a FINA elnöke örömét fejezte ki a világbajnokság budapesti megszervezéséért.

A sportdiplomata köszönetet mondott a Orbán Viktor miniszterelnöknek a folyamatos támogatásért, valamint Tarlós Istvánnak, Seszták Miklós fejlesztési miniszternek, Gyárfás Tamás FINA-alelnöknek és a magyar sportszövetségnek.

Áder János megnyitotta a világbajnokságot

Köszöntő beszédében Áder János felidézte, az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd, egyben az úszósport első ötkarikás győztese is volt, s amellett, hogy kiváló sportoló, remek építész is, akinek a nevét viseli a vb egyik helyszíne a Margitszigeten. ”A nézőknek, szurkolóknak izgalmas versenyeket, a sportolóknak pedig sportszerű viadalokat kívánok” – mondta a köztársasági elnök. A július 30-ig tartó vetélkedésekben hat szakágban több mint 180 ország mintegy 2000 versenyzője vesz részt.

A ceremónia záróakkordjaként Kései Ajna és Kenderesi Tamás ünnepélyes esküt tettek a sportolók nevében, míg a bírók és a hivatalos személyek nevében Bodrogi Viktor mondta el az eskü szövegét.

De ezzel még nem ért véget az ünnepség, hiszen hátra volt a sztárvendég Cee Lo Green fellépése.

Forrás: hirado.hu