Makó, az igazán sportos város – Galériával!

Kétkeréken, vízben, futva, tornázva, focizva - vagyis számos sportban mutatták meg a makóiak, mennyire is mozgékonyak. A kihívás Napi rendezvénysorozat kedd éjfélkor kezdődött és egészen szerda késő estig tartott. Makó ismét megcélozta a legsportosabb kisváros címet.

Erzsébet a nehézségek ellenére is virágzik

Az utak minősége, a közvilágítás hiányossága és közfoglalkoztatás is szóba került Erzsébeten, ahol Benkő Zsolt, önkormányzati képviselő tartott lakossági fórumot szerda délután. 

Ismét áll a makói Országzászló! – Galéria!

Hetvenöt esztendő elteltével ismét áll a makói Országzászló. A magyar egység, az összefogás jelképét szerda este ünnepélyes keretek közt avatták fel a Csanád vezér téren. Beszédet mondott Farkas Éva Erzsébet polgármester, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Lázár János miniszter,

Lázár János közleménye

Az algyői képviselő-testület mai önfeloszlatása kapcsán Lázár János országgyűlési képviselő a következő közleményt adta ki.

Segítség a kis és közepes sportegyesületeknek

Május 31-én Hódmezővásárhelyre látogatott a Sportegyesületek Országos Szövetsége. A szervezet a helyi egyesületeket számára tartott fórumot, ahol a központi téma a kis és közepes egyesületek támogatása volt.

Bátorság kell a szerelem megfogalmazásához

Azonnal elkapkodták Hanczár János nemrég megjelent kötetét, a Szerelem a Gulág idején című dokumentumregényt, így már csak pár kiadói példánnyal érkezett Hanczár János szerző a szerdai hódmezővásárhelyi bemutatóra, amelyet az Emlékpontban szerveztek meg. 

Riasztották a magyar Gripeneket

Nem létesített kapcsolatot a magyar légiirányítókkal egy Franciaországba tartó Boing 735-ös utasszállító szerda délután, ezért a NATO riasztotta a magyar Gripeneket - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

 

A kormány elkötelezett az egészségügy iránt

A kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javítása iránt, de néhányan szeretnék lerombolni az ágazat és az érdekképviseletek másfél éves munkáját - jelentette ki az egészségügyi államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Lezárult az ivóvízminőség-javító program

Befejeződött az ivóvízminőség-javító projekt Szegeden és Algyőn, a 3,3 milliárd forintos költségvetésű projekt elsődleges célja az arzén- és ammóniumszint további csökkentése volt - tájékoztatta a beruházást koordináló Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.

PS4 variációk az átláthatóság kedvéért

Ha manapság szeretne PlayStation 4 konzolt vásárolni az ember, igazán képben kell lennie. Miért? Mert PS4 konzolok 3 variánsa kapható és azokon belül is vannak eltérések. Nézzük sorban: Az 1. PS4 variáns Létezik az első PS4 design a rombusz formájával, sarkított éleivel, fényes felső borításával. 500GB tárhellyel és érintés érzékeny gombokkal. Mai napig kapható különböző üzletekben, általában valamilyen játékot is csomagolnak mellé, néhol még plusz kontrollert is adnak hozzá, csak

Készül a fiatalok digitális immuntérképe

A fiatalok "digitális immunrendszerének" erősítése érdekében indít kampányt az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve - jelentette be Novák Katalin államtitkár szerdán Budapesten.

Pünkösd: változnak a menetrendek

Változik a közösségi közlekedés menetrendje a pünkösd miatt, hétfőn a MÁV vonatai vasárnapi, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai ünnepnapi menetrend szerint járnak.

Másodfokon a röszkei terrorcselekmény ügye

Június 15-én tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla másodfokon a röszkei közúti átkelőnél 2015-ben történtek miatt határzár tiltott átlépése és terrorcselekmény bűntettéért nem jogerősen tíz év fegyházra ítélt, Cipruson élő szíriai férfi ügyét - tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t.

Nyergesné: kiemelt feladat az utak felújítása

Május 3-án tartotta negyedik utcafórumát Nyergesné Kovács Erzsébet Csanádpalotán, a piactéren.  A település egyik polgármesterjelöltje elmondta, csaknem hetven érdeklődő vett részt a fórumon, közöttük olyanok is voltak, akik az előző hármon is részt vettek.

Csökken a benzin ára

Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.

Az allergia kerül előtérbe a Patika napon

Június 7-én Patika nap lesz Hódmezővásárhelyen, a Zrínyi utcai patikában. Ezt a rendezvényt már 14. alkalommal rendezik meg országosan, és eredetileg Németországban vezették be. Az idei alkalmon az allergia kialakulásának okairól, valamint a kialakult allergia megszüntetésének terápiás lehetőségiről lesz szó. Dr. Kőhegyi Ferenc szakgyógyszerésszel, a Zrínyi utcai Patika tulajdonosával beszélgettünk a Női magazinban.

Öt és fél év egy szegedi vállalkozónak

Csaknem 900 millió forintos kárt okozó csődbűntett miatt öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Járásbíróság egy helyi építési vállalkozót - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Huszáros lett forgatósék tavasza

Igazán huszárosra sikeredett a Forgatós Táncegyüttes idei tavasza.! A két gyermekcsoport Szegedről hozott el aranyminősítést, nem sokkal később pedig a felnőttek rözögtettek kiválóan Deszken. Legutóbb pedig Ráckevén diadalmaskodtak többek között huszártánccal a makói együttes tagjai.

134 ezerrel lettünk kevesbben

Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus között. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán ismertetett adatai szerint október 1-jén 9 millió 803 ezer 837-en éltek az országban.

 

Tovább lesz érvényes a bérlete

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két nappal meghosszabbítja a májusra szóló havi és második félhavi vasúti és autóbuszos bérletek érvényességi idejét

A gyermekek mosolya kíséri útján Kozma Jánost

Dr. Kozma János majd’ hat évtizede gyógyítja a kisgyermekeket. Áldozatos munkáját nemrégiben egy rangos elismeréssel honorálták: ő lett az év házi gyermekorvosa. A Rádió 7 szerdai Napraforgójának vendége volt a hódmezővásárhelyi szaktekintély. 

Kovács Katalin szurkoló lett Szegeden

Múlt héten a Halhatatlan Sportolók Egyesületének tagja lett háromszoros olimpiai bajnokunk Kovács Katalin. A kiváló kajakos a hétvégén ott volt a szegedi Világkupán, fogadta a gratulációkat és kislányával, Lucával együtt szorított a magyar versenyzők sikeréért.

Cél: az ALFÖLDVÍZ hosszú távú működése

Az ALFÖLDVÍZ Zrt. május 30-én tartotta éves, rendes közgyűlését, amelyen elfogadták az üzleti tevékenység éves beszámolóját. Az elmúlt időszak lezárására vonatkozó szavazások után a két legnagyobb tulajdonos indítványára a közgyűlést felfüggesztették. További egyeztetéseket folytatnak és a testület június 29-én fejezi be munkáját.

Augusztustól Művészetek Katedrája Makón

Művészetek Katedrája néven augusztustól kurzusokat szervez az Angyalsóhaj Alapítvány Makón - jelentették be szerdán a sajtó képviselőinek. A nyári akadémia lényege, hogy neves, elsősorban a Maros-parti városból elszármazott művészektől tanulhatják meg a fiatal tehetségek a különféle művészeti mesterségek fortélyait.

Búcsú a bajnokságtól

Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül a Vásárhelyi Kosársuli a 2016-17-es szezonban. Vas Péterék csütörtökön 19:30-tól lép pályára az MTK Törökbálint elleni helyosztó visszavágóján. A kék-sárgáknak egy 12 pontos vereség is elég lenne a 7. hely megszerzéséhez a kuparendszerű párharcban.

Izzadjon Bagival vasárnap

Bagi Mátyás ingyenes edzése vasárnap 17:00-kor lesz a Balogh Imsiben, ahol ismét nem kegyelmeznek a zsírpárnáknak. Az izzasztó edzésre elég csak egy sportcipőt és egy törölközőt magunkkal vinni.