Ünnep, 30 kilós subában – Galériával!

Egykoron a pásztorokat nagyon jó szolgálta a vastag, így mindenféle időjárási viszontagság ellen védő suba. Egy színpadi produkciónál azonban már nem egyszerű viselet a majd 30 kilós ruhanemű. Az apátfalvi hagyományőrzők azonban ezt is megoldották, ahogy azt a szombati falukarácsony közönsége is tapasztalhatta.

Forgatósék karácsonya – Galériával!

Hatalmas sikert hozott a makói Forgatós Táncegyüttes szombat esti karácsonyi ünnepi műsora. A Hagymaház közönsége lelkes tapssal fogadta a produkciót. Doktor Lászóéknak egy Nógrád megyei zenekar húzta a talpalávalót. Az eseményen Tímár Böske, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes vezetője, a Fölszállot a páva tehetségkutató egyik zsűritagja is részt vett.

Roma karácsony a Bajzában

Kulturális műsor, rengeteg édesség és gyümölcs, valamint egy kis játék várta szombaton a makói Bajza utcai iskola tornatermében rendezett roma karácsony résztvevőit. A nemzetiségi önkormányzat programjára igen sokan voltak kíváncsiak.

Karácsonyi flashmob láz Vásárhelyen

Óriási közösségi élményben lehetett része annak, aki ellátogatott szombaton késő délután a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti térre. A Feel Good Tánciskola csapatának vezényletével rophattuk azt a koreográfiát, amelyet a BFMK hetekkel ezelőtt közzétett közösségi oldalán a „Nagy leleplezés” címmel. A lehulló lepel pedig egy hatalmas méretű karácsonyi ajándékot fedett fel, amely Hódmezővásárhely Önkormányzata és a BFMK meglepetése volt a vásárhelyieknek. Minden bizonyossággal állíthatjuk, az új látványosság nagy közkedveltségnek fog örvendeni.

 

Szűrés mellé járt a babgulyás

A makói baptista gyülekezet, illetve dr. Sánta Sándor települési képviselő szombaton ételosztással egybekötött egészségügyi szűrésre várta a helyieket a Tulipán utcai rendelőben, valamint az udvarán. Így nem csupán babgulyást ehettek az érdeklődők, hanem az is kiderült, milyen a vércukorszintjük, illetve a vérnyomásuk.

Nagykorúvá vált fiatalok ünnepe

Az idén 33 földeáki lett nagykorú, őket köszöntötték szombaton a községházán. A Mobil - Földeáki Fiatalokért Egyesület tavaly határozta el, hogy minden esztendőben egy kis ünnepséggel kedveskedik nekik. A kezdeményezés mellé állt az önkormányzat is.

Még a Mikulás is csókot kapott – Galériával!

Ki sütivel, ki pálinkával, ki csókkal, de volt olyan, aki mindhárommal jutalmazta az ajándékosztó Mikulást szombaton Nagylakon. Ugyanis a községben több mint tíz esztendős hagyomány, hogy Karácsony előtt valamennyi lakosnak kalácsot visz házhoz a polgármester. Nem csupán az öreg fehér szakállú, hanem mi is elkísértük a körútján Gyarmati Andrást és lelkes kis csapatát.

Ajándék koncert tiszta szívvel

A hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány minden évben ajándék koncerttel köszöni meg a támogatóknak, segítőknek az egész éves áldozatos tevékenységét, melyet a szervezet felé nyújtanak. Ezúttal orgonahangversennyel és kóruselőadással kedveskedtek a jelenlévőknek a Szentháromság Templomban.

Több mint 3 tonna húst osztottak szét

Összesen 3580 kiló, vagyis több mint 3 és fél tonna húst osztott szét szombaton az apátfalvi önkormányzat. A Start Munkaprogram keretében nevelt 24 disznót vágták le, s dolgozták fel. A darált húst, oldalast, hurkát, kolbászt tartalmazó csomagokból 845 család részesült. Az időseknek Szekeres Ferenc polgármester házhoz vitte az ajándékot.

Új helyszín, változatlan öröm

Közel ezer gyerek karácsonyát varázsolták szebbé Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A megjelentek színdarabot láthattak, majd ajándékot választhattak. 

Tisztaságtól ragyogó otthon az ünnepekre

A karácsony előtti nagytakarítás körülbelül annyira hiányzik egy háziasszonynak, mint egy lufinak egy rajzszög ölelése. De szerencsére van segítség! A Családi magazin vendége volt Asztalos Péter, a BarZak Takarítószolgálat ügyvezető igazgatója, aki ma is adott pár hasznos tippet, hogy a takarítás gyorsabb, és ami a legfőbb, eredményesebb legyen.

Szemkörnyék ápolás vitaminokkal

Néhány jól bevált házi módszerrel hatékonyan minimalizálhatod a szemek alatti szarkalábakat, sötét karikákat, és a puffadtságot. Ennek kapcsán adott néhány tippet Farkas Alexandra makói kozmetikus és sminktetováló.

Még elkészülhet függönyünk

Függönyt otthonra, vagy éppen ajándékba karácsonyra? Még időben vagyunk. De akár szőnyeget is választhatunk. Erről beszélgettünk a Családi magazinban Oskovicsné Virág Kis Helgával, a DIEGO Szőnyeg-PVC-Parketta-Függöny Áruház üzletvezetőjével.

Revolveres közelharc az erzsébeti határban?

Nem tudni, hogy Haar Pál jövőbelátó 80 esztendővel ezelőtti hódmezővásárhelyi látogatása mennyire volt sikeres, sőt azt sem, hittek-e neki. Mindenesetre elég élénken hirdette magát a "mester" - sajtótörténeti ritkaságok és hírek 1936-ból.

Emléktábla vásárhelyi és szegedi katonáknak

Emléktáblát állított Hódmezővásárhely és Szeged városa az első világháború 5. honvéd gyalogezred magyar katonáinak, a lengyelországi Przemyśl erődjénél tanúsított hősies helytállásukért. Az I. világháborúban itt szolgált Csongrád megyei honvédek hősiességét mostantól négynyelvű márványtábla hirdeti Európa egyik legnagyobb erődrendszerében.

Remeg alattuk az ágy

Szellemvonat Mindszenten - ezzel a címmel írtak levelet szerkesztőségünknek mindszenti olvasóink, akik arra panaszkodnak, hogy minden hajnalban egy tehervonat vesztegel a helyi vasútállomáson. A szerelvény tolat, mozog: közel két órán keresztül zavarja a környéken élők pihenését. Utánajártunk az ügynek.

Kövér: nem hagytuk magukra a kárpátaljaiakat

Nagy szükség van arra a hitre, hogy érdemes a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön tervezni jövőjüket - mondta Kövér László, Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben.

Ajándékok a Női Vezetői Klubtól

Saját kezűleg készítettek díszeket a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezetői Klubjának tagjai a december 14-i, idei utolsó találkozójukon. A szebbnél szebb díszeket, valamint a klub és a kamara dolgozói által összegyűjtött adományokat a több mint hatvan, önmagukat ellátni képtelen, halmozottan hátrányos gyermekkel foglalkozó szegedi Bakay Nándor utcai Gemma Szociális Szolgáltató Központ és Fejlesztő Iskolába juttatták el pénteken.