Pályázatok beadásáról is döntöttek a decemberi testületi ülésen, miszerint lehetőség nyílik majd az I. világháborús emlékművek felújítására.  Több mint 25 éves az a két emlékmű, mely az öregtemetőben található. A kopjafás és mészköves művekre nagyon ráfér már a felújítás, így pályázatból, összesen 2 millió forintból szeretnék ezt megvalósítani.

Külterületi utak kapcsán vidékfejlesztési pályázatból valósulhat meg egy 1.2 kilométer hosszú külterületi út felújítása és eszközbeszerzés. Ez utóbbinál egy traktort szeretnének vásárolni, melyet belterületen a hó eltakarítására, míg külterületen az utak karbantartására tudnának hasznosítani.

A mártélyi új egészségház fogorvosi rendelőjének további fejlesztéséről komoly tárgyalások zajlottak az elmúlt időszakban, hiszen a jelenlegi szék közel 40 éves, ezért vásárolni szeretnének, egy újat, korszerűbbet. Ez áttekintést igényel a költségvetés szempontjából, hiszen 3,5 millió forint kiadást jelentene, de a polgármester bízik abban, hogy január első heteire már új fogorvosi székben fogadhatja a doktor a mártélyiakat.

Az ÁMK néhány olyan pénzügyi támogatást kapott a közelmúltban, melyet szükségszerű volt megjeleníteni a 2016. évi költségvetésben. A könyvvizsgáló áttekintette az idei évi költségvetés rendeletmódosítását és mindent rendben talált Mártély Község Önkormányzatánál.

Szó volt a képviselőtestületi munkaterv jóváhagyásáról is, miszerint az idei tíz rendes testületi ülés helyett, jövőre kilenc lesz. Januárban, júliusban és augusztusban nem lesz megtartva, viszont rendkívüli ülésekre a jövő évben is lehet számolni.

Varga Zsuzsanna védőnő jelezte a testület felé, hogy babát vár és a tavaszi hónapok végével be szeretné fejezni munkáját, ezért pályázatot írnak majd ki új védőnő foglalkoztatására.

 

RV