Egy-egy világégés, háború, sorstragédia, illetve forradalom kapcsán a történelemkönyvek és általában a kutatások előszeretettel foglalkoznak a számokkal: mikor? mennyien? meddig? és a többi. Az emberi élet számadattá válik, bejegyzés egy statisztikai kimutatásban. Pedig egyetlen élet is, egyetlen halál is elborzasztó lehet. A történelmi kutatások egy része azonban a tömegjelenségekkel foglalkozik, a tendenciákkal, amelyekből aztán le lehet vonni a következtetést.

A 20. század gyűjtő helye volt a különféle borzalmaknak. Az I. és II. világháború, Sztálin és az egyéb diktátorok szörnyűségeivel kapcsolatban máig rengeteg vitára okot adat lát napvilágot. Akárcsak 1956 esetében, amelynek megítélésben, elemzésében az is nehezítő tényezőként van jelen, hogy 1990 nem lehetett sok részletéről beszélni, és amiről igen, arról is torzítva.

Prof. Dr. Jobbágyi Gábor polgári jogászként foglalkozik immár 25 éve a forradalommal, azon belül is a megtorlással. Személyes érintettsége is van: 1956-ban 9 éves volt, és életveszélyesen megsebesítette egy, a lakásukba csapódó szovjet akna, amitől a nagymamája halálos sérülést szenvedett el. Ezen kívül őt, mint jogászt, felháborította a tény, miket kellett elszenvedniük az ’56-os felkelőknek.

Az előadóval Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze beszélgetett.

A Pázmány Péter Jog- és Államtudományi Karának tanára elmondta, hogy a kutatásai során megállapított konzekvenciák sokban eltérnek a történészek eredményeitől. Az egyik legkardinálisabb kérdés, amiben eltérést mutat, épp a számadatokat illeti. Jobbágyi Gábor kutatásai szerint sokkal nagyobb számban vesztették életüket a forradalomban, szabadságharcban. Az a véleménye, hogy a halottak száma 10 és 40 ezer közé tehető, a legvalószínűbbnek olyan 20 ezer tűnik (ebbe beleértve a megtorlást is) – ez majdnem tízszerese az egyébként leggyakrabban hangoztatott adatoknak.

Arról, hogy milyen más megállapításokat tett Jobbágyi Gábor 1956 kapcsán, őt hallják:

##audio:3383##

ÉR.