Egy fiatal lánykának még a II. világháborúban nem volt hova mennie, a makói utcákat rótta. Herczeg Rozália 1943-ban még mindössze 16 éves volt, mikor magára maradt. Az egyházi fenntartású idősek otthonában azonban tárt karokkal várták. Rozika ezt úgy hálálta meg, hogy mindenben segítette az apácák munkáját. – Az intézménynek volt egy kis földje, ahol főleg kukoricát, krumplit termesztettek, itt is dolgoztam – emlékezett vissza a múltra Rozika néni, aki 1927. szeptember 16-án született Makón.

Mivel a kislány gyorsan tanult, így egyre több dolgot tudtak rábízni a nővérek. A gazdaságból bekerült a konyhára, ahol eleinte csak mosogatott, illetve segített az ételek előkészítésébe, vagyis hagymát, zöldséget pucolt, de idővel már a főzésből is kivette a részét. – Étkezésnél terítettem, majd leszedtem az asztalt, az ágyban fekvőkhöz pedig tálcán odavittem a reggelit, ebédet, vacsorát – sorolta a néni.

A szobákban, a folyósokon és a kiszolgáló helyiségekben takarított is. – Nagyon kevés olyan volt, amit nem tudtam megcsinálni, ezt nem is munkának fogtam fel, hiszen egy családban mindenkinek megvan a maga feladata és nekem itt van a családom – folytatta egy kicsit elérzékenyülve Herczeg Rozália. Ahogy idősödött, már az otthon ügyes-bajos dolgait is intézni tudta a különböző hivatalokban.

Később a Batthyány utcai egyházi intézmény a megyéhez került. A Csongrád Megyei Önkormányzat Maros Menti Idősek Otthonának mind a mai napig a lakója Rozika néni. Ezzel a 73 esztendővel ő lett az, aki a leghosszabb ideje itt él. Úgy két éve annyira megromlott az egészségi állapota, hogy ágyhoz kötött lett. A most 89 esztendős néni eddig másokon segített, viszont most már ő szorul a támogatásra.

Munkatársunktól. K.