Kos (március 21.-április 20.)
Álmai megvalósításának nincs reális alapja, mert sajnos csak hiú ábrándot kerget. Célja eléréséhez még sokat kell tennie, mert a fáradozásának csak így lesz kézzel fogható eredménye. Mindenhez idő kell, de ezt nehezen akarja elfogadni. Most elsősorban nem kitartásra, hanem türelemre van szükség és jó megérzésre, hogy megragadhassa a megfelelő pillanatot.

Bika (április 21.-május 20.)
Túlhajszolja magát, mert nem akar senkitől segítséget elfogadni. Emiatt egyre kimerültebb és idegesebb, ami kollégáival való viszonyára is rányomja a bélyegét. Mindenáron bizonyítani akar önmagának, de elsősorban a környezetének. Ideje lenne lassítani és a munkán kívül másra is szentelni az idejét. Munkamániája nagyobb veszélyt rejt, mint gondolná.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Ne csak gyönyörű szép álmokat kergessen, hanem lépjen a tettek mezejére. Remek lehetőség adódik a mai napon, és ha egy új és érdekes állásra vágyik, akkor ne tétovázzon. Fogadja el a sors által felkínált lehetőséget, mert később még áldani fogja az eszét, mert mert változtatni. Bár józan és gyakorlatias, ebben az esetben mégis nyugodtan ráhagyatkozhat a megérzéseire.

Rák (június 22.- július 22.)
Munkájával kapcsolatos gondjai nem csökkennek, hanem inkább csak szaporodnak. A kelleténél több időt és energiát kell arra fordítani, hogy a feladatai végére érjen.Szorgalmas munkájának sajnos az eredménye sem olyan látványos, mint szeretné, és dicséretre se nagyon számítson. Javaslatai, ötletei nem aratnak sikert, de emiatt ne adja búslakodásnak a fejét.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Anyagilag jelenleg szerencsére biztos lábakon áll, de ez azért ne tegye elbizakodottá. Nem szabad elkényelmesednie, és abban bízni, hogy ez örökkön örökké így marad. Legyen nyitott az újabb és újabb lehetőségekre, mert egyáltalán nem származik hátránya belőle, ha egyszerre több bevételi forrásra számíthat. Mivel szereti a luxust, a minőséget, a pénz jól jön.

Szűz (augusztus 23.- szeptember 22.)
Minden energiáját a családi életére fordítja, és igyekszik mindent megadni családtagjainak. Sokszor túlzásba is viszi a velük való törődést, amit csak ritkán vesz észre. Jobbára csak akkor, amikor már ők is szóvá teszik, de abból rendszerint vita kerekedik és megsértődik. Nehezen érti meg, hogy a kevés néha többet ér, de ez nem azt jelenti, hogy nem igénylik a segítségét.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)

Munkahelyi sikerét annak köszönheti, hogy képes a főnökével együttműködni. Függetlenül attól, hogy egész más az elképzelése egy feladat elvégzésével kapcsolatban, mégis képes elfogadni az utasításait. Úgy gondolja, hogy nem konfrontálódik fölöslegesen, ha nem muszáj. Mivel nem kéri ki a véleményét és úgyis az ő szava a döntő, ezért azt megtartja magának.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Alaptalan félelmei és a szorongásai megakadályozhatják abban, hogy nekilásson és főleg be is fejezze a feladatait. Ne engedjen, hogy a borús hangulata visszahúzódóvá tegye, mert ha nincs az életében kihívás, akkor akár búskomorrá is válhat. Energiái egyenletes áramlására kell törekednie, mert a nagy lelkesedés utáni letargia, nagyon megviselheti a szervezetét.

Nyilas (november 22.-december 21.)
A jegyében járó Vénusz bolygó rendkívül vonzóvá teszi az ellenkező neműeknél, de vigyázzon a szívére, mert, ha Ámor nyila eltalálja, akkor nehezen tud majd ellenállni a csábításnak. Természetesen, ha egyedülálló és társra vágyik, akkor ne tétovázzon, hanem adjon esélyt magának, hogy megtalálja a boldogság. Az elkötelezett Nyilas jegyűekre ez nem vonatkozik.

Bak (december 22.-január 20.)
Töltsön minél több időt a természetben, mert a jegyében járó Mars bolygó ingerültté, nyugtalanná teszi. Rengeteg fizikai energiával látja el, amit érdemes lenne valami hasznos tevékenységben levezetnie. Amennyiben idáig elhanyagolta a testedzést, akkor ne késlekedjen, újra fogjon hozzá, persze nem a végkimerülésig. Ízületeinek is biztos jót fog tenni.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Párkapcsolatában rengeteg, jól bevált fegyvert tud bevetni, amivel rendszerint könnyedén eléri, amit akar. Ebben az esetben sajnos ne számítson a fegyvereire, mert több kárt okoz velük, mit gondolná. Inkább alkalmazzon egy egészen más és új módszert, amivel a kedvesét egy szempillantás alatt le tudja venni a lábáról. Olyan fegyvert vessen be, amit még nem ismer.

Halak (február 20.-március 20.)
Még ok nélkül is hajlik a visszahúzódásra, a magányra, pedig éppen az ellenkezőjét kellene tennie. Menjen társaságba és keresse meg a régi ismerőseit, barátait. Egy kellemes és üdítő beszélgetés velük biztosan jót tesz a lelkének. Lepje meg kedvesét színház- vagy mozijeggyel, de lehetőleg valami vidám darabot vagy filmet nézzenek meg, hogy jókedvre derüljön.

Forrás: hirado.hu