Első körben a belváros, majd később egész Makó közlekedését felülvizsgáltatja makói önkormányzat.  A lakosok véleményére is kíváncsi ez ügyben az önkormányzat. A helyiek október 31-ig tölthetik ki az ezzel kapcsolatos kérdőívet, melyet a város honlapján, vagyis a www.mako.hu-n találnak meg. Természetesen nem csak a felsorolt kérdésekre várják a válaszokat, hanem az utolsó pontban mindenki leírhatja személyes véleményét, illetve azt is, szerinte melyek a legproblémásabb helyek közlekedési szempontból a városban.

Számos esetben, több lakossági fórumon is felmerült, hogy a település több pontján nem egyértelműen helyezték ki a KRESZ-táblákat, hiányzanak az útburkolati jelek, lámpa, illetve tükör kellene néhány kereszteződésbe.

Ezért fogadta el a grémium Hadik György indítványát, valamint ennek folytatásaként kérték fel Mózes Sándor közlekedési szakembert, hogy végezze el ezt a felülvizsgálatot. A testületi határozatban több problémás helyet is felsoroltak, így például a Szegedi utca és a Lonovics sugárút, illetve az Úri és Hajnal utca kereszteződését vagy a kórház előtt, az Almási utcai abc-nél és az úgynevezett sárga házaknál lévő parkolási gondot.

A vizsgálat első részében a szakértő az Árpád utca, a Szent István tér, az Apaffy, a Kálvária, a Vásárhelyi, az Erdélyi püspök, a Hajnal, a Megyeház, a Batthyány, a Kálvin és a Hold utcák, valamint a Lonovics sugárút által határolt kisebb kört tekinti át. Az ezzel kapcsolatos javaslat a hónap végére elkészül és a képviselők a novemberi rendes ülésükön fogják megtárgyalni. Az úgynevezett külső körrel kapcsolatban pedig 2017 májusáig kell elkészíteni a javaslatot.