Egész napos programsorozattal várták szombaton Makó Vertán-telep városrészében élőket, illetve minden érdeklődőt. A szabadtéri színpadon egymást váltották a különféle produkciók, elsősorban helyiek mutatták be tudásukat. Minden korosztály képviseltette magát, az óvódásoktól kezdve egészen a nyugdíjasokig.

Köszöntőt mondott Farkas Éva Erzsébet polgármester és Gáspár Sándor települési képviselő. – A több mint tizenhárom esztendős múltra visszatekintő programnak kettős célja van, az egyik, hogy egy kicsit összehozzuk az itt élőket, akik így kikapcsolódhatnak, valamint így emlékezünk meg a névadónkról, Vertán Endréről – nyilatkozta a városatya.

Vertán Endre volt egykoron Csanád vármegye főjegyzője, aki 1926-ban közel 400 vertfalú házat emeltetett az itt élő szegényeknek. A főhivatalnok nem csupán anyagi támogatást adott az építkezéshez, hanem a beruházással járó valamennyi papírmunkát egymaga intézte.

A telep építőjének és névadójának emléktábláját is megkoszorúzták. Az ünnepség után pedig egészen szombat késő estig számos műsor várta a vendégeket. A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében az önkormányzat 250 ezer forinttal támogatta a rendezvényt.

Munkatársunktól. K.