Nem csak kellemes programokkal, kirándulásokkal telt az évek óta egyre népszerűbb makói román nyelvi és hagyományőrző tábor, hanem barátságok is születtek. A helyi román nemzetiségi önkormányzat – Toldi János települési képviselő segítségével – szervezi meg már esztendők óta ezt a rendezvénysorozatot. A 37 kisdiák között nem csupán olyanok voltak, akiknek van román családtagja, hanem olyanok is részt vettek a táborozáson, akiket érdekel a román nyelv és meg akarják tanulni. Vasárnap búcsúztak el egymástól a gyerekek, ugyanis ekkor tartották a táborzárást.

Petrik Réka szeptemberben kezdi az utolsó tanévét a kiszombori Dózsa György Általános Iskolában. – Már tavaly is táboroztam, érdekel ez az idegen nyelv, mivel a dédnagymamán román származású – árulta el a 13 esztendős kislány. Rékától megtudtuk, hogy nem egyszerű nyelv a román. Amint kiderült, egy kicsit nehezen is tanulja meg az idegen szavakat, kifejezésket, de nem adja fel. – Délelőttönként gyakoroltuk a nyelvet, elsősorban énekeknek, mondókáknak köszönhetően – tette hozzá Petrik Réka.

A 12 éves Gárgyán Fanni már rutinos táborozó, hiszen harmadik alkalommal jött el. – Nagyon sok mindent készítettünk ezalatt az egy hét alatt, hímeztünk, agyagoztunk, de jutott idő nyelvtanulásra és kirándulásokra is – mondta a makói Almási iskola diákja. Hogy pontosan miket is csináltak, illetve miért választotta ezt a tábort, azt Gárgyán Fannitól itt hallja:

##audio:3102##

A táborban nem csupán makói, illetve Romániából érkező tanárok foglalkoztak a gyerekekkel, hanem egy önkéntes is. – Szeretnék megtanulni románul, elsősorban ezért vállaltam ez ezt a feladatot – nyilatkozta Hajdú Fanni. A 18 esztendős lány a makói Juhász Gyulában tanul rendészeti szakon. Tervei között szerepel, hogy a budapesti rendőrtiszti főiskolára jelentkezzen, mert a fővárosban szeretne dolgozni a közlekedésrendészeten. – A családban van rendőr, a nagybátyám főtörzsörmester a nagylaki határrendészeten, én pedig gyerekkorom óta egyenruhás akarok lenni, s erről senki se tud lebeszélni – mondta mosolyogva Hajdú Fanni.

Munkatársunktól. K.