Kos (március 21.-április 20.)
Mivel nem sürgeti semmi és senki, ezért ne kapkodjon. Főleg a fontos kérdésekben ne döntsön azonnal. A halogatás ebben az esetben nem káros, sőt csak az előnyére van. Élvezze, hogy kicsit csöndesebb szakaszba ért az élete, és ráér olyan dolgokkal is foglalkozni, amit idáig időhiány miatt nem tehetett meg. Használja ki, mert hamarosan felpörög az élete.

Bika (április 21.-május 20.)
Ne keseredjen el, ha nő az irigyei száma, sőt örüljön neki, mert ez azt mutatja, hogy egyre sikeresebb a hivatásában. Sok mindent lehet irigyelni egy emberben, a boldogságától kezdve a jó fizikai adottságáig, de ne törődjön velük. Inkább kerülje el őket, ha teheti, mert a társaságuk negatívan hathat a kedélyállapotára. Keressen örömet a magánéletében.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Egyre fáradtabbnak érzi magát, és a feladataira is nehezebben képes már koncentrálni, ezért ne vállalja túl magát. Testének és lelkének egyaránt jót tenne a kikapcsolódás, és a környezetváltozás. Amennyiben módja van rá, utazzon el, de lehetőleg vízpart mellé, mert a víz közelsége és az úszás jót tesz az idegeinek. Kevés pénzzel is élvezheti nyár örömeit.

Rák (június 22.-július 22.)
Bár lassabban mint szeretné, de azért biztosan halad az eltervezett útján, és ügyesen építi ki a karrierjét, anélkül, hogy bárkit félre tolna az útjából. Szerelmi téren már nem ilyen sima az útja, kisebb csalódásokkal kell megbirkóznia. A mindent elsöprő szerelem még várat magára, egyelőre be kell érnie kevesebbel. De ne keseredjen el, ami késik, az nem múlik.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Remek üzleti érzékkel rendelkezik, de most nem érdemes kihasználnia, mert többet veszíthet, mint nyerhet. A pénzügyi tartalékaival kell egy ideig okosan gazdálkodnia, ami egy nagyvonalú Oroszlánnak nem is olyan könnyű feladat. Muszáj visszafognia magát, mert, ha túlköltekezik, és netalán kölcsön kellene kérnie, azt biztosan sokkal nehezebben viselné el.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Őszinteséggel és az egyenes beszéddel megoldódik a problémája. Mindenképpen izgalmas vállalkozás nyílt lapokkal játszani, de nincs más választása. Minél tovább halászik a zavarosban, annál nagyobb problémát csinál magának, ami akár felemésztheti az energiáit, és lelki válságot is okozhat. Vegyen egy nagy lélegzetet, és vágjon bele mindjárt a közepébe!

Mérleg (szeptember 23.- október 22.)

Teljes szemléletváltáson kell keresztül mennie, ha új életet szeretne kezdeni. Az egy helyben topogás nem vezet sehová, csak az időt húzza vele. Azonban csak akkor lépjen, ha már tökéletesen tisztában van vele, hogy mit is akar valójában. Ehhez bizonyos fokú önismeretre van szüksége, hogy legyen elég mersze elindulni. Az ismeretlen várja, de ne féljen.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Győzni akar, mint mindig, de most elsősorban a szerelemben. Szenvedélyes, és ezt nem is rejti véka alá. Mindig nyílt lapokkal játszik a kapcsolataiban, nem kenyere a mellébeszélés, de az őszinteségével most csak tönkreteheti a kezdődő románcát. Ezért okosan teszi, ha megfigyelő álláspontra helyezkedik.  Dönteni ráér majd később is, ne kapkodjon el semmit.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Lelkesedése most nagyobb, mint a kitartása, pedig egyenlő arány lenne az ideális. Nem lenne baj, ha esetleg az optimizmusa lenne az erősebb, mert így még jobban ösztönözné, hogy a célját elérje. Kérész életű kitartással viszont nem sokra megy, mert akár útközben is meggondolhatja magát és visszakozót fújhat. Lehet, hogy már nem is olyan fontos a kitűzött cél?

Bak (december 22. -január 20.)
Legyen óvatos és kéretlenül ne osztogasson tanácsot, főleg nem azoknak, akik könnyedén és minden munka nélkül szeretnének sikert elérni. Őket nem zavarja, hogy idegen tollakkal ékeskednek, mert úgy gondolják, hogy a cél szentesíti az eszközt. A remek ötleteit, ne ossza meg velük, tartsa csak meg magának, és amikor eljön a megfelelő idő, álljon elő velük.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Nagy népszerűségnek örved az ellenkező neműeknél, s mivel nem tud dönteni, ezért egyszerre több vasat is tart a tűzben. Vigyázzon, mert ezzel igen ingoványos talajra lép, és rendkívül sokat kockáztathat. Főleg a könnyelmű ígérgetéstől óvakodjon, nehogy végül komoly bonyodalomba keveredjen. Arra mindenképpen ügyeljen, hogy a neveket ne keverje össze.

Halak (február 20.-március 20.)
Új, izgalmas lehetőség adódik, és talán egy ismeretlen útra is lépnie kell, de ez ne rémítse meg. Inkább élvezze, hogy valami új kezdődhet az életében és lezáródik egy régi és talán fájdalmas időszak, amit jobb minél hamarabb elfelejteni. A változás lehet a hivatása területén, de esély van rá a magánéletében is, hogy lezáruljon egy szakasz, ami már nem működik.

Forrás: hirado.hu