Nagy a mozgás a Makó FC-nél

Javában zajlik a felkészülés a következő szezonra a Makó FC labdarúgó csapatánál. A gárdától nyolcan távoztak, viszont az érkezési oldalon is van már négy labdarúgó.

Felkészültünk a migránsok ellátására

Magyarország felkészült a sérülékeny csoportba tartozó migránsok, így a családok, a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékossággal élők ellátására, az ehhez szükséges beruházásokat azonban saját forrásból, uniós támogatás nélkül kellett megvalósítani – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Röszkén.

Egy hónap múlva kezdődik a 2016-os SZIN

Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.

 

Duplán is jó tábor

Rendhagyó és felejthetetlen élmény lehet egy küzdősport szerelmesének, hogy az őshazából érkező mestertől tanulhatja az adott mozgásforma minden részletét. A Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesülete rögtön duplázott, hiszen a Mirme Taekwondo csapat két mestere Shin Min Cheol és Jang Han Byeol vezette az egy hetes edzőtáborukat.

Rekordszámú pályázó a hűtőgépcsere programban

Ma délelőtt lezárult az Otthon Melege Program 500 millió forintos keretösszeggel indított háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezések) cseréjét támogató pályázata. A július 4-én újranyitott alprogram által kínált 25-45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatásra országszerte 46 ezren jelentkeztek.

Sok veszélyre figyelmeztet Szegedi Erika

Szegedi Erika, Európa, Magyarország és a Rádió 7 főboszorkánya a csütörtöki Napraforgóban jósolt: sötét fellegek gyülekeznek a világ felett, de azért reményt adó napfényt is jeleznek a csillagállások. 

Már viszik a tanszereket

Még javában tart a szünidő, de az áruházak jól láthatóan már az iskolakezdésre készülnek. A munkáltatóknál már lehet igényelni az iskolakezdési támogatást is, amennyiben a munkaadó lehetőséget biztosít erre. A tankönyveket felmenő rendszerben már ingyenesen megkaphatják a diákok, ám sok családnak így is komoly terhet jelent az iskolakezdés. Összeszedtük, milyen támogatásokat igényelhetnek a szülők.

Tizenkilenc érmet jósolnak Magyarországnak

Az olimpiai eredmények előrejelzésével foglalkozó honlap az előkelő 11. helyre várja Magyarországot a riói játékok éremtáblázatán, igaz, a jóslatot készítők felkészültségét erősen megkérdőjelezi néhány lehetetlen tipp.

 

Tánc-cirkusz az Újszegedi Szabadtérin

A kortárs tánc és cirkusz elemeit ötvözi sok humorral a Duda Éva Társulat/Movein Mission Virtus című darabja, melyet pénteken mutatnak be a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán.

 

Bika: ne keseredjen el!

Az Ikrek egyre fáradtabbnak érzi magát, a Rák lassan, de biztosan halad eltervezett útján, a Mérlegnek teljes szemléletváltoztatáson kell átesnie, ha új életet akar kezdeni.

A Kos napja jól alakul

A Bika energia tartaléka most szinte kimeríthetetlen, az Oroszlán nyugalomra és békességre vágyik, a Mérlegnek sokan drukkolnak, hogy célba érjen.

Ámokfutást készített elő egy kiskorú

Ámokfutás előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy kiskorút, aki kapcsolatban volt a müncheni lövöldözés elkövetőjével - közölte szerdán a németországi Ludwigsburg rendőrkapitánysága.

Az Ikrek munkába menekül

A Mérleg se nem hall, se nem lát a szerelemtől, a Kos túl könnyen mond ítéletet mások felett, az Oroszlán nyugodt és kiegyensúlyozott napra számíthat.

Hatékony és eredményes a magyar határvédelem

Nagyfokú hatékonyságot és eredményességet hozott a mélységi határőrizet bevezetése Magyarországon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

 

Programokkal növelik a véradókedvet

Nyaranta adnak a legkevesebben vért, ezért a Magyar Vöröskereszt makói területi szervezete különféle programokkal próbálja az aktivitást növelni. Így többek között véradó-tombolát rendeznek, sörös és szendvicses nosztalgia véradást tartanak, de falunapokon is megjelennek.

Hűsítő dinnyék ingyen Mórahalmon

E hétvégén, hasonlóan a tavalyi programhoz a Dél-Alföld kincsét, pincehideg görögdinnyét lehet majd kóstolni ingyenesen a mórahalmi Mini Hungary Parkban. Szombat és vasárnap, 10 óra és 18 óra között várják Mórahalmon a gyümölcsök a szabadtéri makett múzeum látogatóit.

A tengelic lesz 2017-ben az év madara

A tengelic nyerte el 2017-re az év madara címet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazásán, amely szerdán fejeződött be.