Katonai puccs Törökországban

A török hadsereg lezárta az isztambuli repülőteret, felfüggesztették az összes járatot, a katonák behatoltak az állami televízió épületébe. Isztambulban mindkét Boszporusz-hidat lezárták. A török hadsereg bejelentette, hogy átvette a hatalmat.

Harmadfokú figyelmeztetést adtak ki

Az egész országban sok esőre figyelmeztet szombaton a meteorológiai szolgálat: nyolc megyére- közöttük Csongrádra is- harmadfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett csaknem mindenhol viharos szélre is készülni kell. Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken kiadott veszélyjelzésében azt írta: dél, délkelet felől intenzív csapadék érkezik.

Sportágválasztás tábor keretében

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szervezésében sikeresen zajlott ezen a héten a Sport tábor. Csányi Róbert és Vári Beáta igyekeztek több sportágat is megismertetni a gyerekekkel, melyek között olyan sportok is szerepeltek, amikkel most találkoztak először a táborozók.

A hímzés, mint stresszoldó

A hímzésnek még stresszoldó hatása is lehet - derült ki pénteken a Hagymaházban. Ugyanis Minden, ami hímzés címmel kiállítás nyílt itt Makó és térségének nyugdíjas klubjainak a munkáiból. A szebbnél szebb alkotásokat Czirbus Gábor alpolgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Makovecz-házban lakna?

Tetszik a kontyos, ősmagyar építészet? Van ilyen a piacon, nem is kevés, de sokat kell adni az organikus stílusban épült Makovecz-házakért.

Számháború és lovaglás a kaland táborban

Pénteken ér véget a Kaland tábor Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szervezésében. Kotormán Zsuzsa és Molnár Károly - a tábor vezetői - már 6 éve tartják meg a tábort.

Nézze online is a VTV-t!

Mostantól a Vásárhelyi Televízió adása online is nézhető lesz. Az újítás 450 ezer forintba került, aminek egyharmadát támogatók adták össze.

Kétmilliárd forintból vesznek új mentőautókat

Kétmilliárd forintból vásárolhat új mentőautókat az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a közbeszerzés előkészítése megkezdődött – közölte a mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel pénteken.

Háromnapos gyászt hirdetett a francia államfő

Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a péntekre virradóra legalább 84 emberéletet követelő nizzai gázolásos merénylet után Francois Hollande francia elnök - jelentette be Manuel Valls francia miniszterelnök.

Szombaton strandoljon a Rádió 7-tel!

A Hagymatikumban szombaton a Rádió 7 stábja gondoskodik a jó hangulatról és az önfeledt szórakozásról. A 3 napos makói fürdőfesztiválon rengeteg program várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig. Már javában zajlanak az előkészületek, hogy a bulira minden tökéletes legyen.

Kidőlt fa akadályozta Olasz Lajos útját

A csütörtökön kezdődő Nyeregszemlére látogatott el Olasz Lajos a barátaival. Az út különlegessége, hogy lovaskocsival tették meg a 65 km-es távot. Csütörtök este a vihar miatt több nehézséggel is találkoztak az út során.  

Hibáztak a biztonságiak Nizzában

Nincs az a rendszer, amely ilyen rövid idő alatt ennyi ember regisztrálására és nyomon követésére alkalmas - mondta a Migrációkutató Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatornán pénteken azzal kapcsolatban, hogy Németországban történelmi csúcsra emelkedett a bevándorlók száma.

Magyar sérültje is van a nizzai támadásnak

A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.

Gazdát keresnek a Rádió 7-es nyeremények

Szombaton, a makói fürdőfesztiválon a Rádió 7 stábja is ott lesz, és játékokkal, szórakoztató programokkal készül a látogatók számára. Akik részt vesznek a játékokon a Hagymatikumban, és ügyesek lesznek, azok Rádió 7-es ajándékokkal gazdagodhatnak. 

Brexit: May időt kér

Az új brit miniszterelnök reméli, hogy országa pozitív tárgyalásokat tud folytatni az Európai Unióval a közösségből való távozásról, de időre van szüksége a felkészüléshez. Erről Theresa May Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét tájékoztatta csütörtökön, telefonon - közölte a szóvivője.

Sikeres házigazda volt Hódmezővásárhely

A 10 órától kezdődő Vásárhelyi Önkormányzati magazinunk témája: Sikeres házigazdának bizonyult Hódmezővásárhely a 43. Arena Junior Úszó Európa-bajnokságon. Stúdióvendégek: Benkő Zsolt önkormányzati képviselő, a 43. Arena Junior Úszó Európa-bajnokság helyi szervezőbizottságának vezetője. Műsorvezető: Égető Réka

Székkutasi Nótaklub a Rádió 7-ben

10 órától Napraforgó magazinműsorunk témája: Bemutatkozik a Székkutasi Murgács Kálmán Nótaklub. Vendégek: Kis Sándorné Saci  a Székkutasi Murgács Kálmán Nótaklub vezetője és Tóth Antalné Katalin a Székkutasi Murgács Kálmán Nótaklub tagja, valamint a Székkutasi Nyugdíjas Klub vezetője. Műsorvezető: Kondacs Gergely

A makói szorobán a Rádió 7-ben

A 10 órai Napraforgó magazinműsor témája,  A makói szorobán, Japánban is sikert aratott! Vendégek: Vajda József, szorobán készítő,  valamint Vajdáné Bárdi Magdolna és Vajda Ágnes a kiszombori Dózsa György Általános Iskola pedagógusai, szorobán oktatók. Felvételről megszólal Tóthné Nyerges Éva, egykori és leendő diák. Műsorvezető: ÉgetőRéka

Milliárdos számlagyár bukása

A májusban első fokon elítélt kecskeméti számlagyárost újabb ügyben vették őrizetbe a NAV pénzügyi nyomozói. Új számlagyárával csaknem négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. Az akció mérlege: 26 gyanúsított, 14 személy őrizetbe vétele, és 9 milliárd forint értékű vagyon zárolása.  

Méhészek, figyelem!

Ezúton értesítjük a helyi és vándor méhészeteket, hogy a 2016. év termesztési időszakában, Hódmezővásárhely külterületén (Batida környékén) neonikotinid hatóanyagú csávázószer került felhasználásra.  Felhívjuk a figyelmet, hogy az érintett területek közelében a kaptárak környékén a teljes időszakban gondoskodjanak az itatóvíz kihelyezéséről.