A regisztráltak között szerepel a Csongrád Megyei Kormányhivatal, ezen kívül jelentkeztek önkormányzatok, bevásárló központok, művelődési intézmények, sportlétesítmények, ipari üzemek, vállalkozások és természetesen orvosi rendelők, orvosi ügyeletek és mentőállomások is.

A korábbi közleményben arra kérték a megyénkben ilyen eszközökkel rendelkező intézményeket, szervezeteket, hogy regisztrálják a készüléküket. Az akkor megadott első jelentkezési szakasz ugyan július 15-én zárul, de a bejelentéseket továbbra is várják a titkarsag.csongrad@dar.antsz.hu e-mail címre.

Az adatgyűjtés célja, hogy minél előbb elkészüljön az a térkép, amely a megye félautomata defibrillátorainak elérhetőségét mutatja. A szervezők szándéka szerint ez lehetővé tenné bárki számára a gyors tájékozódást, hogy a közelben mely intézményben, hivatalban, sportlétesítményben, bevásárló központban van felszerelve ilyen életmentő berendezés. A kórházon kívüli újraélesztésben ugyanis jól alkalmazhatóak a félautomata defibrillátorok, melyeket nem csak orvosok, hanem laikusok is eredményesen használhatnak, így speciális ismeretek nélkül is lényegesen növelhető a sikeres újraélesztések száma. Segítségükkel a megyében élők, illetve az ide látogatók biztonsága nő, hiszen egy esetleges hirtelen szívhalál beálltakor a beteg újraélesztésének esélyei lényegesen emelkednek, ha tudjuk, hol van a közelben életmentő készülék. Az információgyűjtéssel olyan közös ügyre is sikerült ráirányítani a társadalom figyelmét, mint a laikus újraélesztés rendkívüli fontossága. A következő lépés a térkép konkrét megrajzolása és nyilvánosságra hozatala lesz a Csongrád Megyei Kormányhivatal és az SZTE SZAKK honlapján.

A szervezők ezúton szeretnék megköszönni a jelentkezését azoknak az állami- és magánszervezeteknek, iskoláknak, egyesületeknek, háziorvosoknak, akik reagáltak a fölhívásra. A készülékeket regisztráló üzemeltetőket az SZTE SBO a közeljövőben egyébként megkeresi és a legújabb újraélesztési protokoll szerinti továbbképzést fogja nekik fölajánlani.

További célja lenne a kezdeményezésnek, hogy a beérkező adatokkal folyamatosan frissülő, okostelefon applikáció készüljön, illetve hogy a közterületeken táblákkal lehessen jelezni, hol található a legközelebbi defibrillátor.

Az adatgyűjtők emellett természetesen számítanak az írott és elektronikus sajtó segítségére, mert csak a médiumokkal együttműködésben lehet elérni azt a célt, hogy tényleg közismert lehessen az életmentő félautomata defibrillátorok elhelyezkedése a megyében.

Csongrád Megyei Kormányhivatal