Rozsnyai János 1976-tól 2007-ig a maroslelei iskolában tanított történelmet és németet. A legújabb könyvének, a Betyárkalandnak a községi könyvtárban csütörtökön tartott bemutatója előtt így nem csoda, hogy azt nyilatkozta: Hazajöttem Maroslelére! A rendezvényen többek között egykori tanítványai, illetve egykori kollégái is jelen voltak. Az intézmény vezetőjét, Kerekes Krisztinát, aki a beszélgetést levezette az íróval, szintén tanította Rozsnyai János.

– A kezdéshez képest jóval hamarabb érkeztem, hiszen kíváncsi voltam a településre, mennyit is változott az évek során, így a buszról leszállva sétáltam egyet – árulta el a könyv szerzője, aki Maroslele díszpolgára is. Hogy pontosan mit és miért nézett meg legelőször Rozsnyai János a községben, azt tőle itt hallja:

##audio:3055##

A lelei gyerekek is készültek a bemutatóra, hiszen néhányan a kiadvány főszereplőit, vagyis a betyárokat megrajzolták. Lehet, hogy páran a saját őseiket ábrázolták. – A kötetben igen sok lelei betyárról írtam, annak ellenére, hogy mindig a hitelességre törekszem, néhány esetben más nevet találtam ki nekik, mivel nem akartam azt, hogy a ma élő leszármazottaknak esetleg kellemetlensége legyen ebből – tette hozzá mosolyogva Rozsnyai János.

A térség legismertebb betyára kétségtelenül Rózsa Sándor volt. Azt azért meg kell hagyni, hogy Szeged mellett Makó és környéke, így Lele is adott szép számmal betyárokat a XIX. században. A makói Rozsnyai János természetesen a városához és annak szűkebb környezetéhez tartozó legények életét, mindennapjait dolgozta fel a Betyárkalandban.

Munkatársunktól. K.