A Makói Múzeumért Alapítvány és a József Attila Múzeum 2006-ban – Szikszai Zsuzsanna ötlete alapján – megrendezte az első honismereti táborát. – Az akkori igazgaótval, Halmágyi Pállal megbeszéltük, hogy mindig valamilyen tematika köré szervezzük meg az eseményt, így az idén, a jubileumi táborunkban a régi mesterséggekel foglalkozunk – nyilatkozta szerdán a skanzenben Szikszai Zsuzsanna, az intézmény vezetője. A cél, hogy a gyerekek ezt az öt napot többek között a szórakozás és a játék mellett új ismeretek megszerzésével is töltsék.

– Olyan foglalkozások szinte utolsó makói követőit láthatták, láthatják a gyermekek, mint a kovács, a kötélgyártó, a cipész, a drótos vagy a szíjjártó – folytatta a múzeumigazgató. Miután a különböző fortélyokat ellesték a kis táborozók, a skanzenben maguk is kipróbálhattak közülük néhányat. Így például korongozhattak, kosarat fonhattak. Természetesen a játék és a szórakozás sem hiányzik a programok közül. Szerdán például remek kis számháborút vívtak a gyerkőcök.

Kúsz Kiara, a makói Kálvin téri Református Általános Iskola negyedikese immáron harmadik alkalommal vesz részt a múzeum honismereti táborán. – Nagyon szeretek kézműveskedni, ezért is vagyok itt, emellett sok érdekességet is megmutatnak, nekem legjobban az tetszett, ahogy a kovács bácsi elkészítette a patkót – árulta el a 11 éves kislány. Az ugyancsak 11 éves Nagy György Balázs is visszatérő táboros. – Most épp agyagból egy gyertyatartót csináltam, de vesszőből kosarat is fontam – tudtuk meg Balázstól.

Kovács Zalánnak az eddig megismert és kipróbált mesterségek, vagyis a fonás és az agyagozás nem jelentettek problémát. – A cipész munkája viszont nagyon nehéz, nem csak az új legyártása, hanem a régi megjavítása is nagyon bonyolult – vélekedett a fiúcska. Mészáros Botond nem csupán a táborral, hanem a várossal is most ismerkedett. – Írországban, pontosabban Bandon városában születtem, szüleimmel most jöttünk vissza Makóra – fejtette ki a 9 éves fiú. Botond épp körmöcskézett, vagyis egy fa segédeszközzel fonalat font,  röviden fogalmazva: egy régi horgolási technikával dolgozott.

Munkatársunktól. K.