Pénteken, a késő délutáni órákban az M5 autópálya Szeged felé tartó oldalán, a 159. kilométerszelvényben egy személygépkocsi égett a leálló sávban. A helyszínre szegedi és kisteleki hivatásos egységek érkeztek, és rövid idő alatt megfékezték a tüzet. A jármű vezetője még időben el tudta hagyni az autót, így személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős.

Kevéssel este fél tíz előtt a maroslelei út mellett, Hódmezővásárhely közelében hulladék gyulladt ki, mintegy húsz négyzetméteres területen. A kiérkező hódmezővásárhelyi egység a tüzet percek alatt eloltotta.

Szombaton kora délután egy szegedi társasház erkélyén csaptak fel a lángok: a helyszínre három szegedi -, és egy hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltó egység, valamint a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat érkezett. Az erkélyen elhelyezett tárgyak, és a redőny ugyan megégtek, de a lakásban komolyabb kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

A késő esti órákban Szeged belvárosában égett egy szemetes konténer, melyet a helyszínre érkező szegedi tűzoltó egység oltott el.

Vasárnap kora délután Szeged közelében, a Regionális Hulladékkezelő Telepen összehordott fa égett. A tüzet a szegedi hivatásos tűzoltók oltották el.

Nem sokkal később az 5. számú főút mellett, Szeged közelében mintegy 200 négyzetméteres területen lángolt száraz fű, aljnövényzet. A helyszínre érkezett egységek a tüzet rövid idő alatt eloltották.

Nem sokkal délután öt óra után a Csongrádhoz közeli Felgyői Hulladéklerakóból érkezett jelzés: a helyszínen körülbelül 500 négyzetméteren füstölt, égett a hulladék. A csongrádi és kiskunfélegyházi egységek kiérkezésére a tűz oltását az ott dolgozók megkezdték, a tüzet végül négy tűzoltó sugárral, illetve homoktakarással oltották el.

Hétfőn kora hajnalban Kiszomboron, a Szabadság utcában égett egy szemétgyűjtő edény és egy lovas kocsi. A tüzet a helyszínre érkező makói egység oltotta el.